Renault Scénic és Mégane újdonságok

2003.09.10. 10:38

Frankfurtban bemutatkozik a hosszú Grand Scénic és a Mégane sportváltozata Renaultsport 225 néven.

Betartotta ígéretét a francia gyártó: az ötszemélyes Scénic II után érkezik a hétszemélyes változat, amely a Renault névadási hagyományainak megfelelően a Grand Scénic nevet kapta. Az új modellváltozat 230 mm-rel hosszabb, mint az ötüléses változat, azaz összesen 4,49 méteres. Ugyanakkor itt nem pusztán a hátsó túlnyúlás megtoldásáról van szó: az autó tengelytávját is meghosszabbították 50 mm-rel. A végeredmény meglepően egységes képet mutat annak ellenére, hogy a két autó a B oszlopig teljesen azonos. A kisebbik Scénicénél leheletnyivel hosszabb hátsó ajtókra a harmadik üléssor jobb megközelíthetősége érdekében volt szükség: így a második sor egyik ülésének előrehajtásával egy átlagos tornász-képességekkel rendelkező felnőtt is képes beülni a leghátsó ülésekre. Ha a második, hosszirányban állítható üléssor teljesen előre van tolva, akkor a harmadik sorban akár két átlagos méretű felnőtt számára is megfelelő a hely, miközben a hátuk mögött még 200 liternyi csomag is elfér. A két hátsó ülés eltávolításával a középső üléssor állásának megfelelően 550 és 605 liter közt változik a csomagtér befogadóképessége, míg a második sor nélkül akár 1,92 köbméternyi csomag is szállítható. Az első utasülés támlájának lehajtásával pedig akár 2,75 méteres tárgyak is szállíthatók az autóban. Ezen felül az utasok rendelkezésére áll még 104 liternyi különféle pakolórekesz, ahol kisebb tárgyak elhelyezésére nyílik mód. Egyéb tekintetben a Grand Scénic tökéletesen azonos a Scénic II-vel, talán csak a hosszabb tengelytáv miatti jobb úttartás érdemel említést.

A Renault másik frankfurti újdonsága a Mégane sorozat sportos csúcsmodellje, a Mégane Renaultsport 225. A típus, amely a Ford Focus RS és az Opel Astra OPC méltó vetélytársa lehet, 2 literes 225 lóerős 16 szelepes turbómotort kapott, amelyet a Renault Sport szakemberei a nagyobb Renault modellekből már ismert 165 lóerős szoft-turbóból fejlesztettek ki. Az új motor meglehetősen harapóssá teszi a Mégane-t, amely így 6,5 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet, de ugyanakkor viszonylag takarékos és tiszta is: megfelel az Euro4 szabványnak, és kímélő bánásmód mellett - amilyenben nyilván ritkán lesz része - beéri 8,8 liter benzinnel 100 km-en. A nagy teljesítmény miatt természetesen számos ponton módosítottak a Mégane-on: nagyméretű belső hűtésű tárcsafékeket, leültetet, feszesebb futóművet, új formájú lökhárítókat és 18 hüvelykes alufelnikre szerelt alacsony profilú gumikat kapott a Renaultsport 225. A típus érdekessége, hogy legtöbb vetélytársával ellentétben egyaránt gyártják majd három- és ötajtós változatban.

A Renault Grand Scénic forgalmazása a hírek szerint jövő tavasszal kezdődhet, míg a Mégane Renaultsport 225-ös valószínűleg valamivel később, de még mindig 2004 első felében kerülhet a kereskedésekbe.