Gyári GT versenyautó a Lamborghinitől

2003.09.11. 12:31

A Murcielago versenyváltozatával lepte meg a Lamborghini a frankfurti közönséget. A Murcielago R-GT látszólag sok tekintetben kevesebb, mint utcai testvérei: V12-es motorja 6,2 helyett "csak" 6 literes, és ellátták az előírt szűkítővel, négy helyett csak kétkerék-hajtású, és az FIA előírásai szerint épp 1100 kg tömegű. Más szempontokból - például teljesítményben, úttartásban - a versenyzésre szánt modell nyilván többet tud, mint a széria Murcielago, de az ezekre a tulajdonságokra vonatkozó adatokat a gyártó sajnos elfelejtette közölni, így kénytelenek vagyunk beérni a spoilerek látványával és kivárni, amíg az autó a versenypályákon bizonyít. A Murcielago R-GT egyébként gyári színekben nem indul egy bajnokságban sem, viszont félmillió euróért bármely privát csapat vásárolhat egyet, és indulhat vele akár az FIA GT bajnokságban, akár az American Le Mans sorozatban. A versenyzéshez a tervek szerint a Lamborghini nem csak alkatrészeket, hanem műszaki támogatást is biztosít. Az első példányt még a fejlesztési folyamat részeként a Reiter Engineering indítja két idei FIA GT versenyen, október 5-én Estorilban és október 19-én Monzában. Az autót két profi versenyző, Peter Kox és Oliver Gavin kormányozza majd. Az így nyert tapasztalatok alapján továbbfejlesztett autók a 2004-es szezon kezdete előtt már a vásárlók rendelkezésére állnak.