Készül a leggyorsabb G-Mercedes?

2003.09.18. 13:15

Állítólag jövőre jelenik meg a G55 AMG még erősebb változata, amellyel a legkeményebb terepjáró Mercedes bemutatásának 25. évfordulóját ünnepli a stuttgarti központú márka. Az autó egyébként szinte azonos lesz a jelenleg is forgalmazott G55 AMG változattal, de a motortérben a jól ismert 5,5 literes V8-as feltöltős változatát helyezik majd el, ugyanazt, amely az SL55 AMG-ben 476 lóerőt teljesít. Azt egyelőre nem tudni, hogy rá merik-e szabadítani ezt az óriási teljesítményt a G-osztályú Mercedes hajtásláncára, vagy áthangolják a motort egy kicsit nyomatékosabbra és kisebb teljesítményűre, de az biztos, hogy a végeredmény kivételesen dinamikus lesz. Már a szívómotoros változat 354 lóereje is 7,4 másodperc alatt gyorsítja a nehéz terepjárót 100 km/h sebességre, a több mint 100 lóerős többletteljesítmény pedig valószínűleg sportkocsikra jellemző menetteljesítményekkel ruházza fel a járművet. A hivatalos bemutató állítólag jövő tavaszra várható, és egy-két hónappal később a forgalmazást is megindíthatják.