Megújul a Suzuki Wagon R

2003.10.02. 13:34

Ne tessék megijedni, esztergomi kedvencünket egyelőre nem bántják, de a fél számmal kisebb japán eredetit alaposan átszabták a Suzuki tervezői. Az eddig gyártott Wagon R - amelytől az Európába szánt R+ változat a vonásait örökölte - 1998-ban mutatkozott be Japánban, így ottani mércével mérve mindenképp megérett a leváltásra. A most bemutatott harmadik generáció megőrizte ugyan elődei karakterét, de az új hűtőmaszk a magasabb lámpákkal, a szögletesebb kialakítású hátsó rész és a meghosszabbított tengelytáv a Suzuki reményei szerint a következő öt évben is versenyképessé teszi az autót. A motor az ebben a kategóriában megszokott 660 köbcentis háromhengeres apróság változó szelepvezérléssel, hengerenként négy szeleppel és közvetlen benzinbefecskendezéssel, amely egyaránt megrendelhető turbófeltöltővel vagy anélkül. A típustól komoly sikereket vár a Suzuki vezetése: évente mintegy 180 ezer autót terveznek eladni Japánban. Európában szokás szerint nemigen találkozhatunk a típussal, de nagyon valószínű, hogy a korábbi gyakorlatot követve két-három év múlva a nagyobb Wagon R+ változaton is hasonló módosításokat hajtanak végre.