VW kabrió-tervek

2003.10.03. 17:52

Három nyitott modell is szerepel a németek menetrendjében, de ezek közül egyelőre csak egyet, a Beetle Cabriót ismerjük. A második modell a hagyományos Golf Cabrio utódja lesz, amely összecsukható keménytetővel de szerencsére a korábbi modelleken megszokott merev kosárfül-bukókeret nélkül készül. Ez a modell a VW tervezői szerint egyáltalán nem lesz közvetlen ellenfele a Beetle Cabriónak: magasabb ára, jobb időjárás elleni védelme, négy felnőttet befogadó utastere és konzervatív formavilága teljesen más rétegnek szól. Sőt, a Volkswagennél azokra is gondolnak, akiknek sem a Beetle sem a Golf nem felelne meg, elsősorban a megfelelő menetdinamika hiányában. Nekik készülhet a Concept-R roadster szériaváltozata, amely egyesek szerint 2006-ra meg is érkezik a kereskedésekbe, a tanulmányautóban bemutatott V6-os mellett néhány egyszerűbb és kisebb teljesítményű négyhengeres motororral.