Megújul a Mazda MPV

2003.10.07. 15:36

A felfrissített modellt egyelőre csak Japánban mutatták be, de valószínűleg az európai és amerikai bemutatóra sem kell sokat várnunk. A változtatások ugyanis részben azt szolgálják, hogy az egyterű stilisztikai szempontból jobban illeszkedjen a Mazda2-Mazda3-Mazda6 sorozat által kialakított új márkaarculathoz. Ennek jegyében a hűtőmaszk a zummzumm modelleken látható háromosztású ötszögletű formát vette fel, a lámpákat is keskenyebb és ferdébben metszett egységekre cserélték, és a lökhárító nyílásai is sokkal határozottabb stílust képviselnek, mint korábban. Az összhatás a korábbinál jóval egyénibb és Mazda-szerűbb lett, bár inkább csak elölről: a többi nézetből az autó változatlanul csak egy alaposan felhizlalt egyterű, más formájú orr-résszel lehetne éppen a Ford vagy a GM terméke is.

Ha már hozzányúltak a típushoz, a Mazda mérnökei nem végeztek félmunkát. Belül krómkeretes műszerek, megváltozott anyagok, a korábbinál még szélesebb határok között tologatható és egyszerűbben összecsukahtaó ülések, valamint néhány extra zseb és pohártartó igyekszik zavarba ejteni a potenciális vásárlókat. Emellett az elektronikus segédeszközök sora is kibővült: már van a parkolást segítő beszélő szerkezet, amely kiszámítja az optimális parkolási manőver pályáját, és - egyelőre szigorúan japánul - irányítja hogy merre és milyen mértékben tekerjük a kormányt, sőt, mostantól a tanksapka nyitását is elektronika felügyeli, bár azt egyelőre nem tudtuk kideríteni, hogy ez miért jobb mint a jól bevált mechanikus megoldás.

Az új MPV-ből Japánban havi 2500 példányt szándékoznak értékesíteni, ami igazán nem sok, így joggal feltételezhető, hogy a termékpaletta többi tagjával is jobban harmonizáló új MPV - amely külseje alapján megérdemelné a Mazda8 nevet - még az idén bemutatkozik a többi fontos piacon is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.