Jeep Grand Cherokee-kémfotók

2003.10.14. 16:39

A legkényelmesebb Jeep utódjának fejlesztése ha lassan is, de folyik. A Grand Cherokee típust felváltó újdonság volt a Chrysler költségcsökkentési programjának egyik nagy vesztese. Az autó a tervek szerint már jóval korábban megjelent volna, a fejlesztésre szánt összegek megnyirbálása miatt azonban lassan halad a fejlesztés. Hogy pontosan mennyit kell várnunk a bemutatóra, azt nehéz volna megmondani, de annyi biztos, hogy az autó - egy, állítólag a DC központjából származó utasítás szerint - csak a következő Mercedes M-osztály után mutatkozhat be. Ráadásul a korábbi pletykákkal ellentétben a Mercedes nem ad át alkatrészeket a típus fejlesztéséhez, így a Jeepnél a jelenleg futó Cherokee alapjait használják fel. A formatervből egyelőre nem sok látszik, hála az alapos álcázásnak, de sejthető, hogy nagy forradalom nem várható ezen a téren: megtartják az alapvetően szögletes formát és a jellegzetes Jeep-hűtőmaszkon sincs sok változtatnivaló, csupán az egybeszabott szögletes első lámpák adják át helyüket két ikerlámpás egységnek. Az autóba a korábbi racionalizálás után megmaradt Chrysler-motorok kerülnek: a Cherokee 3,7 literes V6-osa, a Jeep-eredetű 4,7 literes nyolchengeres és az 5,7 literes Chrysler HEMI V8-as. A Grand Cherokee egyetlen Mercedes-eredetű alkatrésze várhatóan egy dízelmotor lesz, az európába szánt CRD jelzésű példányokba szerelik majd.