Bukás lehet a Subaru Baja

2003.10.14. 16:58

A Legacy Outback alapú kisteherautóból fele annyi sem fogyott, mint tervezték. A tavaly szeptemberben bemutatott járműből eddig alig több mint tizenegyezer példányt sikerült eladni egész Amerikában, annak ellenére, hogy időközben egy olcsóbb változatot is kihoztak. Az eredeti tervekben évi huszonnégyezer példány eladása szerepelt, és az ilyen tervek általában pesszimista közelítésen alapulnak: főleg egy modell életciklusának első éveiben teljesen szokványos, hogy az eladások meghaladják a terveket. Úgy tűnik, hogy a Subarunál egyelőre bele is nyugodtak a fiaskóba: az idei tervekben tízezerre módosították a Baja eladási előirányzatát. Az egyetlen lehetőség, hogy felélesszék a kornyadozó vásárlói érdeklődést, az eddiginél jóval élénkebb menettulajdonságokat produkáló turbómotoros változat bemutatása lehet, ami ez év decemberében esedékes, de ha ez sem hozza meg a várt hatást, akkor elképzelhető, hogy a japán cég rövid úton megszabadul a típustól. Pesszimista elemzők szerint azonban az erősebb motor sem segít: a baj szerintük ugyanis nem a menetteljesítményekkel, hanem a formatervvel van, egyszerűen nem kedvelik a vásárlók.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.