92X néven érkezik a Saabaru

2003.10.20. 13:12

A gyáriak rövid előzetest közöltek a decemberben Los Angelesben bemutatkozó, kívülről Saab, belülről Subaru Impreza modellről. Az egy szem hivatalos kép láttán legalább azok megnyugodhatnak, akik attól féltek, hogy a 9 2X Impreza lesz Saab hűtőmaszkkal: a GM formatervezői alaposan átgyúrták a ralirajongók álmát, csak a C oszlop íve, az autó arányai és a motorháztető iszonyú beömlőnyílása emlékeztetnek a japán rokonra, a többi részletében az újdonság a 9 3-as nyomdokain jár.

Műszakilag teljesen más a helyzet, ebben a Saabnak elég kevés köze van a 9 2X-hez. Los Angelesben a típus két változatát mutatják be: az alapmodell 2,5 literes szívó boxermotorral érkezik, az Aero a Subaru jól ismert kétliteres, ebben az esetben 227 lóerőt teljesítő turbómotorját kapja meg. Természetesen mindkét modellváltozat négykerék-hajtású lesz.

Egyelőre csak annyi biztos, hogy a 9 2X Japánban, a Subaru gyártósorain készül, és az Egyesült Államokban és Kanadában a jövő nyáron mutatkozik be. A többi fontos piacról egyelőre még nem született döntés. A Subaru-alapú típustól Észak-Amerikában azt várja a GM, hogy a fiatalabb vásárlók érdeklődését is felkeltse a Saab márka iránt, részint viszonylag alacsony árával, részint kiemelkedően dinamikus menettulajdonságaival.