Mitsubishi tervek a közeljövőre

2003.10.29. 15:35

A japánok Európában is kénytelenek lesznek újítani választékukon, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

Az első újdonság a 2004-ben bemutatkozó ötajtós Colt lesz, amelyet a japán bemutató után állítólag sok kritika ért különösen konzervatív formaterve miatt, így Európába már egy átstilizált, remélhetőleg sokkal izgalmasabb változat érkezhet. A motorválaszték viszont nem változik: ugyanaz a három motor, egy 1,1, egy 1,3 és egy 1,5 literes négyhengeres kerül a motorházba, amelyeket a testvérmodellben, a Smart ForFourban is megtalálhatunk. 2005 elejére tervezik a CZ-2 tanulmányra emlékeztető háromajtós Colt bemutatóját, amelynek a hírek szerint egy legalább 200 lóerős turbóváltozata is lesz.

Az Európában elég későn bemutatott Lancer utódja várhatóan 2006-ben lesz először látható, méghozzá a jelenlegi kettő helyett legalább négy karosszériaváltozattal. A Lancer veszi át a Charisma és a jelenlegi Colt szerepét is: lesz három- és ötajtós csapott hátú, négyajtós limuzin és kombi kivitele, sőt, egy egyterű és egy kabrió megjelenése sem lehetetlen.

A nagykocsik kedvelői számára rossz hír lehet, hogy az európai Galant utódlásáról még mindig nincs hír, az egyetlen nagyobb típus, amely a közeljövőben forgalomba kerül Európában, a Grandis egyterű lesz.

Szó esett viszont a közelmúltban egy miniautó piacra dobásáról: ez a jármű, amely valószínűleg az első Smart kétülés utódjának testvérmodellje lesz, a Mitsubishi i tanulmányhoz hasonlít majd leginkább, és ha igaz, 2005 végén vagy 2006 elején mutatkozhat be Európában.