Ferrari Aurea: a jövő sportkocsija?

2003.11.17. 17:29

A Firenzei Egyetem és a Ferrari közös munkája egyelőre csupán formatanulmány, de feltételezhető, hogy néhány vonásával később szériamodelleken is találkozhatunk. Egyelőre még azt sem árulták el, hogy az Aurea megformálásakor a tervezők milyen műszaki tartalomból indultak ki. A formán ugyan egyértelműen látszik, hogy középmotoros szerkezet illene bele, de akár egy V12-es is motor is elférne az idomok alatt, így akár az Enzo utódjának előképe is lehet. Ennek az elképzelésnek ellentmondani látszik, hogy az Aurea több változatát is elkészítették, így van nyitott és csukott, sőt versenyzésre tervezett változat is, ami inkább jellemző a kisebb Ferrarikra. Nem lennénk meglepve, ha az F360 Modena utódját vették volna alapul a tervezők. Az autó egyébként mind arányaiban mind formai megoldásaiban emlékeztet az Enzóra: itt is megjelenik az F1-es autókat idéző orr-betét, a hátrafelé keskenyedő vezetőfülke és az óriási oldalsó légbeömlő, de az Aurea sokkal lágyabb vonalú mint a Ferrari jelenlegi csúcsmodellje.

.