Bemutatkozik a Peugeot 407-es

2003.12.03. 13:52

A Peugeot ma közzétette az első információkat új középkategóriás modelljéről. Az újdonság a Citroën C5 padlólemezére épül, és formai szempontból jól illeszkedik a 206-ossal megkezdet új Peugeot-formavilághoz.

A 407-es manapság szokatlan módon rögtön két karosszériaváltozatban mutatkozik be, a négyajtós modell mellett az SW jelzésű kombit is leleplezték. Mindkét autón megfigyelhetők a Citroën C5-re is jellemző sajátos arányok: az előretolt utastér miatt az autó orra igen hosszan nyúlik az első tengelyvonal elé, míg a csomagtér határozottan rövidnek tűnik. A hosszú orrot a Peugeot tervezői a hosszan elnyújtott fényszóróegységekkel igyekeztek kompenzálni. A hűtőmaszk egyébként minden szempontból követi a Peugeot márkaarculatát: a merész ívű lámpákat hatalmas, ádáz mosolyra nyíló hűtőnyílás és a szabványos embléma formálja jól felismerhető Peugeot-arccá.

Összhatásában a 407-es messze nem olyan elegáns, mint elődje volt, de ugyanazokat az érzelmes húrokat pengeti, mint a márka kisebb modelljei. Két változata közül határozottan az SW az izgalmasabb: a hátsó panorámaablak, a C-oszlop mögötti harmadik oldalablak és a hátsó lámpa vonala dinamikus nyílformát vág ki az oldalsó lemezből, és a kombi modellek közt páratlanul dinamikussá teszi a formát. A limuzin - nyilván a konzervatívabb célközönség megnyerésére - kevésbé merész, itt hátul is a 206-os és a 307-es jellegzetes vonásai köszönnek vissza.

A 407-est a négyféle motorral kezdik majd gyártani. A három benzinessel korábban már találkozhattunk más Peugeot modellekben: az alapmodellbe 2 literes, 136 lóerős négyhengeres kerül, ezt követi a 607-esből ismert 158 lóerős, 2,2 literes négyhengeres, a csúcsmodellbe a cég 3 literes V6-osa kerül 211 lóerős teljesítménnyel. Az egy szem dízelmotor a Forddal közösen kifejlesztett 136 lóerős, kétliteres HDi, az új, 120 ezer kilométeres élettartamú részecskeszűrő jár hozzá. Később még három motorral bővül a paletta: egy 1,8 literes, 118 lóerős benzinessel, valamint egy 1,6 literes, 110 lóerős és egy 2,7 literes, 207 lóerős PSA-Ford dízelmotorral. A négyféle motorhoz négyféle váltót kínálnak: egy öt- és egy hatsebességes mechanikus egységet, valamint egy négy és egy hatsebességes automatát. A két automata váltóban a Porsche Tiptronic rendszere dolgozik, így mind a kettő kapcsolgatható kézzel is, azonban a hatsebességes változat csak a 3 literes motorral lesz kapható.

A Peugeot a 407-es futóművét sem hanyagolta el, és ez az a pont, ahol a cég mérnökeinek végképp el kellett szakadniuk a Citroën C5 megoldásaitól, mivel abban hidropneumatikus rendszert alkalmaznak, ilyet a Peugeot nem használ. Az új futómű elöl meglepetésre nem McPherson-rendszerű, hanem egy különleges kereszt-lengőkaros konstrukció, a cég sajtóközleménye szerint részben régebbi versenyautók megoldásain alapul. Hátul szintén új futóművet találunk, ez ugyan a 406-oséhoz hasonlóan multilink rendszerű, de az utolsó csavarig új konstrukció.

Az új modell tervezésekor a Peugeot mérnökei a passzív biztonságra is odafigyeltek: a szokásos nyolc légzsák - két első, négy oldal- és két függönylégzsák - mellett egy kilencediket is elhelyeztek az autóban a kormányoszlop alatt, amely a sofőr térdét védi. A passzív biztonságról emellett az överőhatárolós biztonsági övek gondoskodnak, míg az aktív biztonság jegyében ABS, a legújabb generációs ESP és a legnagyobb modellben változó csillapítású lengéscsillapítók dolgoznak az autó stabilitásának megtartásán.