Bemutatkozik a Volvo V50-es

2003.12.04. 12:15

A Bologna Motor Shown leplezték le a V40-es utódját. Az idén ősszel Frankfurtban bemutatott S40-es és kombi változata az S60/V70 párosnál követett gyakorlattal ellentétben a B oszlopig nem különbözik egymástól, sőt, a tengelytávjuk is ugyanakkora, 2640 mm.

A V50-es hátulja sem tartogat falrengető újdonságokat: a mérnökök láthatóan a szokás hatalmának engedelmeskedve oldották meg a kombikészítés problémáját. A hátsó rész egyetlen érdekesnek nevezhető részlete a tetőig felhúzott, függőleges lámpasor, de ezt is láthattuk már a V70-esen vagy az XC90-esen sokkal szebb, izgalmasabb formában, így igen valószínű, hogy a V50-est elődjéhez hasonlóan nem egzotikus külseje miatt vásárolják majd.

Méreteit tekintve az új V50-es túlnő az S40-esen, sőt, hosszában alig 2 mm-rel marad el a korábbi V40-estől: teljes hossza 4,514 méter. A V50-es ugyan szélesebb mint elődje volt, méghozzá kerek 53 mm-rel, de ez a csomagtér térfogatán alig vehető észre. Alaphelyzetben 417 liternyi tér áll a csomagok rendelkezésére, azaz mindössze 4 literrel több, mint a V40-esben, az ülések lehajtásával keletkező 1307 liternyi hely pedig 114-gyel kevesebb, mint az elődben volt.

Tágasabb tehát nem lett a Volvo legkisebb kombija, viszont a cég közleménye szerint biztonsági szempontból sokat fejlődött a konstrukció. Említést érdemel, hogy a gyártásnál három különféle szilárdságú acélt használnak aszerint, hogy az adott lemez milyen szerepet tölt be egy ütközés során. Ezzel a megoldással és a karosszéria átformálásával a V50 szerkezete 34 %-kal merevebb lett elődjénél, de ugyanakkor sokkal nagyobb hatásfokkal képes elnyelni az ütközések energiáit.

Egyéb tekintetben a V50 szinte teljesen megegyezik az S40-essel: kezdetben ugyanazokkal az öthengeres benzinmotorokkal forgalmazzák, mint a négyajtós változatot: az alapmodellbe 2,4 literes motor kerül 140 lóerővel, ezt követi ugyanennek a motornak a 170 lóerős változata, a csúcsmodellbe pedig 2,5 literes 220 lóerős turbómotor kerül. Az egyetlen négyhengeres a kínálatban a kétliteres PSA-Ford turbódízel lesz 136 lóerős teljesítménnyel. A kisebb, négyhengeres benzines motorok később csatlakoznak a kínálathoz.