Michelin öko-autóverseny Kínában

2003.12.23. 12:56

2004-ben Shanghai környékén tartják a Bibendum Challenge elnevezésű versenyt, ahol hagyományosan a környezetkímélő hajtásláncú - nagyrészt még kísérleti stádiumban levő - járművek mutathatják meg képességeiket. A Bibendum Challenge közvetlenül az első Kínai Nagydíj után, 2004 október 12-én indul, amikor az autós világ egyébként is a távol-keleti nagyhatalomra figyel majd, és a szervezők szerint az F1-es futamhoz hasonlóan elősegítheti a kínai motorizáció fejlődését azáltal, hogy megmutatja az ország lakóinak a világ legfejlettebb kísérleti járműveit. "Ez egy különleges, vissza nem térő alkalom a gyártók számára, hogy a kínai embereknek is megmutathassák, mire is képesek valójában" - mondta a Michelin China elnöke, Eric Jugier.