Corvette C6: az első hivatalos információk

2004.01.02. 11:55

Számtalan pletyka és kémfotó után végre megérkezett az amerikai álom legújabb megtestesítője, a hatodik Corvette generáció. A C6 jelzésű Chevrolet sportkocsi készítői szerint minden szempontból túllép az elődjén: a motorja erősebb, a karosszériája áramvonalasabb, a vázszerkezete merevebb, a futóműve precízebb. Ugyanakkor az alapkoncepción egyáltalán nem változtattak: maradt a nagy hengerűrtartalmú, nyomórudas szelepvezérlésű V8-as motor, a műanyag karosszéria, de még az autó formája is a hagyománytisztelet jegyében készült.

Az új Corvette külsejének legnagyobb újdonsága, hogy az elődök hosszú soránál alkalmazott bukólámpák helyére fixen beépített fényszóró-egységek kerültek, ami alapjaiban változtatja meg az autó orrának karakterét. Emellett a C6-os láthatóan tömörebb felépítésű mint elődje volt, és ez nem csak a 2,5 centiméterrel kisebb szélességnek és a több mint 12 cm-el lecsökkent hossznak köszönhető: az élekkel tarkított, határozottabban megformált karosszéria is erősíti a kompaktabb összhatást. Érdekes, hogy a markánsabb forma egyáltalán nem okoz nagyobb légellenállást, sőt, a számítógépes tervezésnek köszönhetően a C6 légellenállási tényezője 0,28, szemben az előd 0,29-es értékével.

Az autó motorja is megújult: az alapmodellbe kerülő LS2 jelzésű V8-as hengerűrtartalma 6 liter, teljesítménye pedig 400 lóerő, azaz 50-nel több, mint a C5-ös 5,7 literes motorjáé. Ezzel az alap-Corvette csaknem olyan erős lett, mint a korábbi modell csúcsváltozata, a Z06-os, amit a Chevroletnél ki is használnak: az alaptípushoz kínálnak majd egy sportcsomagot Z51 néven, amely feszesebb futóművet, alacsonyabb profilú gumikat, más áttételezésű váltót és hatékonyabb fékeket tartalmaz. Ezzel a C6 egyenértékűvé válhat a C5 Z06-tal, de persze ez csak a kezdet, hiszen később jön a Z06 igazi utódja is még erősebb motorral. A C6 - elődeihez hasonlóan - négysebességes automataváltóval vagy egy Tremec gyártmányú hatsebességes manuális váltóval érkezik.

Az autó menetteljesítményeiről egyelőre nem árultak el biztosat, csak annyit, hogy az új Corvette minden szempontból jobban megy, mint az elődje. A becslések szerint a végsebesség legalább 290 km/h és az autó 0-ról 60 mérföld/órára (96 km/h) 4,3 másodperc alatt lesz képes felgyorsulni. Ami viszont talán még ennél is fontosabb, az autó a kb. 2,5 cm-el hosszabbb tengelytávnak, a szélesebb kerekeknek és a továbbfejlesztett futóműnek köszönhetően minden sebességi tartományban stabilabb, mint az eddigi Corvette-ek. Természetesen ehhez a modellhez is megrendelhető lesz a mágneses elven működő változó csillapítású lengéscsillapító-rendszer, amellyel a Corvette kemény futóműve szükség esetén kényelmesebbé tehető.

Az már csak hab a tortán, hogy az autó belső terét is alaposan megváltoztatták: az alkalmazott anyagok jobb minőségűek lettek, és a kisebb külső méretek ellenére a Corvette tágasabb is lett. Az extrafelszerelések közt természetesen feltűnik az előző generációban bemutatott Head-up Display, amely a műszerfal adatait az ablakra vetítve teszi biztonságosabbá a vezetést, és persze a vásárlók rendelkezésére áll a DVD alapú navigációs rendszer és a műholdas rádió is.

A Corvette C6 alapváltozatának bemutatóját a Detroit Motor Show keretei közt tartják, de a Chevrolet mérnökei már dolgoznak a többi változaton: a Corvette nyitott változata állítólag még az idén bemutatkozik, a Z06 valódi utódja pedig, amelybe akár 500 lóerős motor is kerülhet, 2005 elején lesz először látható.