Shelby Cobra újratöltve

2004.01.06. 14:01

A Ford a GT40-eshez hasonlóan újraálmodta a legendás AC Shelby Cobrát. A Detroit Motor Show egyik leglátványosabb tanulmányautóját az eredeti Cobra modell három alkotója közül kettő, a Ford és Carrol Shelby közösen készítette el, ennek megfelelően az autó neve Ford Shelby Cobra lett.

Az új Cobra ügyes ötvözete a múltnak és a jelennek. A formatervezőknek persze nem volt nagyon nehéz dolguk, hiszen mintaként rendelkezésre állt a legendás előd, de a GT40-es két évvel ezelőtti újraalkotásához képest sokkal látványosabb munkát végzett a Ford csapata. A lesimított orr-rész és a bura alá rejtett lámpák nem veszik el az autó eredeti karakterét, de arra elegendőek, hogy felfrissítsék az összhatást.

A Cobra legendájához szervesen hozzá tartozott a Ford 427 köbhüvelykes, azaz 6997 köbcentis V8-as motorja, ám ehhez hasonló óriást, amely ráadásul elég könnyű lenne egy sportkocsi számára, ma már nemigen találtak volna, így a motorháztető alá egy V10-es, 6,4 literes motor került, amely a Ford moduláris motorcsaládjának egyik tagja, és teljesítményben felülmúlja az egykori 427-est: 605 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 680 Nm. De, ami még ennél is fontosabb, a tízhengeres a Ford állítása szerint hasonlóan brutális karakterű mint a nagy V8-as volt egykor, így jól illik a Ford új Cobrájához. Az autó menetteljesítményeiről egyelőre csak annyit árultak el, hogy kb. négy másodperc alatt éri el a 100 km/h sebességet, de ennyi is elég, hogy elképzeljük, milyen érzés lehet az alig 1500 kilogrammos, tető nélküli szörnyetegben utazni.

Az autó építését maga Carrol Shelby, a Cobra atyja felügyelte, aki egykor összeházasította az AC könnyű és kicsi sportkocsiját a Ford erős V8-asaival. "A képlet változatlan: a Cobra egy masszív, erőteljes motor és egy könnyű, kisméretű karosszéria együttese" - mondta Shelby, és valóban: a Ford Shelby Cobra nem sokkal nagyobb mint egy Mazda MX-5.

Az egészben a Ford hozzáállása a legszebb: az ideit elnevezték az Autó Évének, és ebbe az is belefér, hogy - akár annak idején a Dodge Viper, amely szintén Shelby közreműködésével készült és szintén tanulmányautóként kezdte pályafutását Detroitban - a második Cobra gyártásba kerüljön. A Fordnál persze még nem ígérnek semmit, de azt mondják, az autó csaknem szériaérett, és ha a megvalósíthatósági számítások kedvezően alakulnak, a gyártásnak semmi akadálya nem lehet, főleg ha a Detroit Motor Show közönsége pozitívan reagál a Ford és Carrol Shelby újabb közös alkotására.