Szuperolcsó szuperminit tervez a Tata

2004.01.19. 13:54

A Tata bejelentette, hogy három éven belül bemutatja India legolcsóbb autóját. A tervek szerint a jármű legalább négyszemélyes lesz, és alacsony ára ellenére modern, alacsony károsanyag-kibocsátású motort és kellő biztonságot nyújtó utascellát kínál majd. A tervek szerint az autó ára nem haladja majd meg a 100 ezer rupiát, azaz átszámítva mintegy 470 ezer forintba kerül. Ez még indiai viszonylatban is borzasztó alacsony ár, mivel a jelenleg kapható legolcsóbb autó, a nálunk is jól ismert Maruti 800-as, amely gyakorlatilag azonos az 1980-as évek közepén gyártott Suzuki Altóval, újonnan 185 ezer rupiába, azaz kb. 870 ezer forintba kerül. Ha a Tatának sikerül beváltania a szavát, akkor még az eddiginél is nagyobb szeletet hasíthat az indiai autópiacból, és nagyban hozzájárulhat az ország motorizálásához, amelynek elsősorban a fizetőképes kereslet hiánya szab határt.