Sorozatban készülhet a Ford Bronco

2004.01.20. 12:24

A Detroitban bemutatott tanulmány a Jeep Wrangler ellenfele lehet. A cég vezetőinek nyilatkozatai szerint egyelőre a lehetőségeket fontolgatják, hiszen a formai szempontból távoli elődjét idéző Bronco alulról egészítené ki a Ford jelenlegi terepjáró-kínálatát, azaz feltétlenül olcsónak kellene maradnia.

Állítólag négyféle megoldás merült fel, amely lehetővé tenné a gyártást: vagy a Brazíliában készülő EcoSport, vagy az Escape/Maverick, vagy a Ford Ranger/Mazda B2500, vagy a Land Rover Defender műszaki alapjait használnák a szériamodell kialakításához. J. Mays, a Ford formatervezési részlegének vezetője úgy véli, a típushoz egy régi vágású, alvázas platform illene, amely kiváló terepjáró képességet biztosítana a típusnak. Ennek a kritériumnak a Ranger és az új Defender alapjai felelnének meg, az előbbi azonban sokak szerint túl nagy a Bronco számára, lerövidítése pedig túl sokba kerülne. Így az a legvalószínűbb, hogy az ősi Land Rover utódja és a Broco osztozik majd ugyanazon az alvázon, sőt, Mays szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a két autó formatervében is lesznek közös elemek.

Arról egyelőre senki nem nyilatkozott, hogy a Broncóból mikorra lehet sorozatgyártású modell, de az amerikai gyártók jelenlegi fejlesztési sebességét nézve akár két éven belül bemutatkozhat a végleges változat, főképp ha valóban széles körben tudják majd alkalmazni a már meglévő, vagy a fejlesztés végső stádiumában levő modellek alkatrészeit.