A1 Grand Prix: új együléses versenysorozat indul

2004.02.26. 17:25

Arab pénzzel és brit szakértelemmel indul az új versenysorozat, amelynek részletes bemutatására alig több mint egy hónap múlva, március 30-án kerül sor. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy az A1 legalább 24 országban szeretne versenyeket szervezni, egy-egy szezonban legalább kilencet, de legfeljebb 18-at. Ami a technikát illeti, a sorozat számára a Lola szállítja a versenyautókat, míg a motorok egy brit versenymotor-specialistától, a Langfordtól származnak. Ez utóbbi egységek a tíz éve Formula 1-es autók számára kifejlesztett Cosworth HB motorok utánépítései, V8-as elrendezésűek, 3,5 liter hengerűrtartalmúak és kb. 700 lóerősek. Az összes autó egyforma lesz, akárcsak a Formula 3000-ben, és nem tartalmaznak elektronikus segédberendezéseket, így a versenyek kimenetele elsősorban a versenyzők képességein múlik majd. A versenyzők és csapatok számára komoly vonzerőt jelenthet, hogy a sorozat összdíjazása már az első évben, televíziós jogok eladása előtt eléri a kétmillió dollárt. Ismereteink szerint az A1 GP indulásához az anyagi hátteret a Dubai királyi család biztosítja.