Zökkenőmentes a GM és a Fiat kapcsolata

2004.03.10. 19:31

A GM elnöke cáfolta a szakításról szóló híreket. Rick Wagoner egy svájci üzleti folyóiratnak adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint a két cég közti kapcsolat mindkét fél számára hatalmas előnyt jelent, és már most sokat profitáltak a közös motorfejlesztés, motorgyártás és alkatrészbeszerzés révén. "Nem tudom, honnan erednek ezek a híresztelések" - mondta végezetül Wagoner. Persze a pletykák forrásával valószínűleg a GM vezére is tisztában van: a GM és a Fiat közti szerződés egy, korábban sokat emlegetett paragrafusa az összes szóbeszéd alapja, amely lehetővé tenné, hogy a Fiat Auto tulajdonosai cégük maradék 80%-át is eladják a GM-nek, még akkor is, ha az amerikai óriás vezetése nem szeretné ezt. Ennek a lehetőségnek a feladását a Fiat vezetése szívesen pénzre váltaná, de a GM illetékesei többször is kizárták annak lehetőségét, hogy az eladási opcióért egy fillért is adjanak. E konfliktus miatt rémlett fel a sajtó egyes képviselőiben, hogy a GM és a Fiat szakítana, de Wagoner szavaiból világosan látszik, hogy az összefonódások már túl mélyek: a lassan négy éve felépített vegyes vállalatok szétszakítása hatalmas veszteségekkel járna mind a GM, mind a Fiat számára.