Bemutatkozik az 1-es BMW

2004.03.23. 12:07

Találgatások és kémfotók tömkelege után végre hivatalos adatokat is közölhetünk az új modellről, amellyel a BMW az Audi A3-as és a Volvo S40-es ellen vonul harcba.

Jelenleg az összes kép és információ az ötajtós csapott hátú változatról szól, mivel a gyártás első hónapjaiban csak ez a változat lesz elérhető. Az autó a képek alapján a Chris Bangle-féle formavilág újabb képviselője, és mint ilyen nyilván megosztja majd a vásárlókat ahogy a hetes és az ötös sorozat is, viszont arányai és méretei megfelelnek a kompakt kategóriában szokásos értékeknek. Az egyes hossza 4,23 méter, azaz alig 30 mm-el hosszabb mint az új VW Golf, és 240 mm-el rövidebb, mint a hármas BMW négyajtós változata. A belső térkínálatról egyelőre csak sejtéseink lehetnek, bár a csomagtartó méretei alapján - alaphelyzetben 330, lehajtott hátsó üléstámlákkal pedig 1150 liter - a hátsókerék-hajtás helyszükségletét is figyelembe véve a kis BMW szintén az átlagos kompakt modellek közé sorolható. A jellegzetes formájú karosszéria egy másik megkérdőjelezhetetlen előnye a jó légellenállás: az egyes Cw értéke 0,29.

Az 1-es BMW-t négyféle négyhengeres motorral kezdik gyártani az év második felében. A 116i jelű alapmodellbe 1,6 literes 115 lóerős motor kerül, ezzel a kompakt ötajtós 10,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h sebességre és legfeljebb 200 km/h-val haladhat, átlagfogyasztása pedig 7,5 liter 100 km-en. A nagyobbik benzinmotor kétliteres és 150 lóerős, így a 120i változat 8,7 másodperc alatt érheti el a 100-as tempót, végsebessége 217 km/h, átlagfogyasztása 7,4 liter benzin 100 km-re. A másik két motor dízelüzemű, és mindkettő két literes hengerűrtartalmú. A kisebbiket a 118d típusjelzésű modellbe építik, ez 121 lóerős, kerek 10 másodperc alatt gyorsítja az autót 100-ra, 201 km/h-s végsebességet biztosít és a gyári adat szerint 5,6 litert fogyaszt 100 km-en. A sorozat csúcsmodellje egyelőre az erősebbik dízelmotorral felszerelt 120d lesz a maga 163 lóerejével, amely 7,9 másodperc alatt képes elérni a 100 km/h sebességet, akár 220 km/h-val is száguldhat de elérhető vele 5,7 literes átlagfogyasztás is 100 km-en. Minden motorhoz választható hatsebességes kézi- vagy automataváltó.

Az eddig felsorolt adatokból kitűnik, hogy teljesítményben egyelőre nem nyújt különösen sokat a legkisebb BMW, bár a későbbiekben erősebb változatok is várhatók, a sportos hangulat megteremtése így a futóműre és a fékrendszerre marad. Az autó súlyelosztása az orrmotor és a hátsókerék-hajtás révén eleve jobb mint a legtöbb vetélytársáé, az első alumínium lengőkaros és a hátsó multilink rendszerű felfüggesztést pedig úgy hangolták, hogy a legsportosabb vezetési stílus mellett is kiszámítható és stabil maradjon az autó. A BMW közleménye szerint a féktárcsák is nagyobb méretűek mint az átlagos kompakt modellekben, és hogy az elhelyezésükkel se legyen gond, az összes 1-est 16 hüvelykes keréktárcsákkal szállítják.

A BMW sajtóanyagából kiderül, hogy a sportosság mellett a biztonság is fontos szerepet játszott az egyes tervezésekor. Az aktív biztonságról természetesen egy rakás hárombetűs elektronikus szerkentyű gondoskodik. Van egyebek közt DSC fantázianevű menetstabilizáló rendszer, elektronikus fékerő-elosztás és elektronikus vezérlésű differenciálzár. A passzív biztonságot egyrészt egy sereg légzsák biztosítja, másrészt a BMW megelőlegezi magának, hogy az autó öt csillagot is kaphat az EuroNCAP töréstesztjén. A legérdekesebb biztonsági extra azonban nem valami titokzatos elektronikus szerkentyű, hanem a kétfázisú féklámpa, amely hirtelen és erős fékezésnél sokkal nagyobb intenzitással világít mint egyéb esetekben.

Az egyes BMW, amely várhatóan hosszú távon is a legkisebb BMW marad, 2004 őszén kerül a kereskedésekbe, mindössze néhány nappal a Párizsi Autószalonon megtartott élő bemutató után.