Bemutatkozik az új Land Rover Discovery 3

2004.04.02. 11:00

New Yorkban lesz először látható a Land Rover és a Ford első közösen fejlesztett újdonsága, amely az 1989 óta szinte változatlan formában készített Discoveryt váltja fel. Az autó szemmel láthatóan az utolsó csavarjáig új konstrukció, ezt hangsúlyozandó kapta a bevált Discovery névtábla mellé állandó elemként a 3-as számot.

Az autó formája a szó pozitív értelmében egyszerű: ugyanaz a szögletesség jellemzi mint elődjét, de a Land Rover formatervezői még több majdnem-derékszöget faragtak az autóra, így a hasáb-jelleg még inkább uralja az autót. Hogy az összhatás mégse legyen sivár, arról néhány látványos - és néhol praktikus - megoldás gondoskodik. Ilyenek az egyetlen körívet követő vakos műanyag sárvédő-ívek, az erőteljes C oszlop amely mögött az alakok alsó pereme egy kicsit feljebb folytatódik, vagy a hátsó, két részben nyitható ajtó, ahol az ablak vonalába egy erőteljes törés került. Ez utóbbi egyrészt feloldja valamelyest a szögletes alapforma egyhangúságát, másrészt kompozíciós szempontból helyettesíti az előző modellen ezen a helyen található pótkereket, harmadrészt pedig - és ez a hivatalos álláspont - megkönnyíti a rakodást, mivel ezzel a megoldással egy hosszú szakaszon lejjebb kerül a külön is nyitható hátsó ablak alsó pereme. Külön figyelmet érdemel az autó orrkiképzése, amely még a legújabb Range Roverénél is stilizáltabban és markánsabban jeleníti meg az első sorozatú Range Rovernél bevezetett egységes Land Rover arcot. A hatalmas négyzetes - és mellesleg a kanyarokba is bevilágító - lámpák és a köztük szabályosan kifeszülő három vaskos hűtőrács-borda első pillantásra egyértelművé teszi az autó hovatartozását mindenféle felesleges sallang nélkül.

A formatervezőkön kívül a műszaki tartalomért felelős mérnököknek is nehéz feladat jutott: felül kellett múlniuk a korábbi Discoveryt, lehetőleg minden szempontból. A Discovery 3-nak terepen és épített úton is jobbnak kell lennie mint elődjének. A megoldást az új légrugós felfüggesztés adta, amely lehetővé teszi a hasmagasság menet közbeni változtatását. A kabinban egy ötállású kapcsolót helyeztek el, amelyen kiválasztható egy általános célú program, egy csúszós utakra optimalizált beállítás és három terepfokozat sáros, homokos illetve köves talajú felületre. A kapcsoló a hasmagasság mellett más paramétereket is változtat: a motor nyomaték-reakcióját, a menetstabilizáló elektronika és a lejtmenet-szabályzó beállításait, valamint a hajtásrendszer állapotát. A rendszer a Terrian Response nevet kapta, és a Land Rover szerint gyerekjátékká teszi a közlekedést mind terepen, mind épített úton.

A Discovery 3 egyik legfontosabb újdonsága a speciális, alapjaiban önhordó jellegű karosszéria, amely azonban a gyártó szerint rendelkezik az alvázas felépítés minden fontosabb előnyével. Emellett a motorválaszték is teljesen új. Az alapmodellbe a Ford és a PSA közösen kifejlesztett 2,7 literes V6-os turbódízel motorjának kissé átdolgozott változata került, amely kb. 195 lóerős - a pontos adatokat egyelőre nem közölték - a csúcsmodellben pedig a Jaguar V8-asának 4,4 literes, kb. 300 lovas kivitelét találjuk. Amerikában a hathengeres dízel helyett a Ford Explorer valamivel több mint 200 lóerős négyliteres V6-osával forgalmazzák majd a Discovery 3-at. A motorokon elvégzett átalakítások egyrészt a nyomaték növelését célozták minden fordulatszám-tartományban, másrészt a víz- és portűrő képességet hivatottak javítani. A dízelváltozatba alapkivitelben hatsebességes kézi váltó kerül, míg a két benzines motort előreláthatóan csak automataváltóval párosítják majd.

A gyártó szerint az új modell belső tere óriási előrelépés az elődmodellhez képest: nem csak az igényesebb kivitel miatt, hanem a tovább növelt térkínálat és a praktikus megoldások révén is. A Discovery 3-ba extrafelszerelésként harmadik üléssor is rendelhető, amely állítólag a felnőttek 95 %-a számára kényelmes - a második sorral együtt - egy síkba hajtogatható, azaz szükség esetén hátul óriási raktér alakítható ki. Az üléselrendezés további érdekessége, hogy a második üléssor az eleve magasan elhelyezkedő első üléseknél is magasabbra került, így a hátsó utasok is jól kilátnak előre.

Az új Land Rover modell elsődleges feladata, hogy meghódítsa az amerikai vásárlókat, ezzel magyarázható, hogy a bemutatót a New York Auto Show-ra időzítették, de a típus Európában is nagy érdeklődésre tarthat számot. Úgy tudjuk, hogy kontinensünkön 2004 őszén kezdik meg a típus árusítását, a jelenlegi becslések szerint kb. 38 ezer eurós alapáron.