Vito Experience Day 2004

2004.04.02. 11:12

A Mercedes-Benz német anyavállalata úgy döntött, meggyőzi Európa újságíróit arról, hogy a legtöbb ember által reflexből kritikusan kezelt hátsókerék-hajtás a Vitóban alkalmazott konstrukcióban, megfelelő elektronikai támogatás mellett nem is olyan rossz megoldás. Az elv az volt, hogy a résztvevők határértékeken autózva meggyőződhessenek Vitóba épített védőmechanizmusok hatásosságáról és a végeredményt összehasonlíthassák a régi, elsőkerék-hajtású Vito eredményeivel.

A TotalCar értékelése a következő: az új Vito a régitől eltérően üresen sem viselkedik pattogó dobozként, a jól kidolgozott súlyelosztásnak köszönhetően a hátsókerekekre ilyenkor is kellő terhelés jut ahhoz, hogy a vasdoboz könnyen leküzdje még a műgyantával terített úton jelentkező kihívásokat is. Üresen mégis a régi modell győz. Irányíthatósága ilyenkor az elsőkerék-meghajtás miatt sokkal kedvezőbb, kevésbé hajlamos kitörésre. Nem úgy, mint terhelten, amikor szabadon futó hátulja holt súlyként próbálja megelőzni az első kerekeket.

A jól kidolgozott hátsókerék-hajtás vasakkal megpakolva jelent csak komoly előnyt. A Mercedes által kidolgozott rendszer segítségével az új Vitonál ilyenkor sem tapasztalható jelentős változás az autó viselkedésében, így téve azt kiszámítható, barátságos partnerré. Összességében tehát a hátsókerék-hajtású kivitel ABS-sel, ASR-rel, EBV-vel és BAS-sel az előzőnél sokkal harmonikusabb kisteherautót eredményez. Az adagolóval és a fékekkel is manipuláló ESP egyébként a Job változat kivételével minden Vitóban alapfelszerelés. Aki pedig mégis Job-bot vesz, az dolgozzon óvatosan és időben lassítson a kanyarok előtt.