CLEVER: a jövő városi járműve?

2004.04.09. 15:27

Angliában újból előszedték az apró háromkerekű ötletét. A CLEVER-nek (Compact Low Emission VEhicle for uRban Transport - szabad fordításban kompakt, alacsony károsanyag-kibocsátású városi jármű, de a clever szó angolul okosat is jelent ) elnevezett apróságot az angliai Bath Egyetemen tervezték meg, de az EU támogatásból elindított tervezet megvalósításának későbbi szakaszaiban német, osztrák és francia szakemberek is közreműködnek majd.

A CLEVER alapötlete egyszerű, és végső soron nem is új: a háromkerekű járműben az utasok egymás mögött helyezkednek el a felfelé nyíló ajtó-bura alatt. Ez az elrendezés a tervezők szerint lehetővé teszi, hogy a CLEVER csaknem olyan szabadon mozogjon a forgalmas városi utakon, mint egy motorkerékpár, és ráadásul igen kis homlokfelületet, azaz alacsony légellenállást eredményez. A 80 km/h végsebességű jármű, amelyet egy gázüzemű motor hajt, a kis légellenállás miatt igen takarékos lehet: 100 km megtételéhez 1,5 liter benzinnek megfelelő árú gázt fogyaszt az előzetes számítások szerint.

A tervnek csak két hátulütője van. Az egyik a jármű ára: egy CLEVER legalább 6500 angol fontba, azaz átszámítva majdnem 2,5 millió forintba kerülne, ennyiért pedig már egész használható négyszemélyes kisautókat kínálnak az autógyártók. Emellett a kétszemélyes tandem elrendezésű zárt járműveket - a korábbi, hasonló próbálkozásokból nyert tapasztalatok szerint - nemigen szeretik a vásárlók, egyrészt a szűk hely, másrész a menet közbeni kommunikáció lehetőségének szinte teljes hiánya, harmadrészt pedig a komolytalannak ható megjelenés miatt.

Mindezek ellenére a CLEVER fejlesztése nagy léptekkel halad, a prototípus elkészülte 2005 szeptemberére várható. Ezután kezdődnek a valós tesztek és a vásárlóközönség érdeklődésének felmérése, és ha minden jól megy, néhány éven belül akár a gyártás is megindulhat.