Maratoni úton a GM HydroGen3

2004.05.03. 13:56

Tízezer kilométeres útra indult a GM üzemanyagcellás prototípusa. Az Opel Zafira alapú jármű, amelyről megjelenésekor azt állították a gyáriak, hogy már-már megérett a sorozatgyártásra, ma indult Európát átszelő, mintegy hat hetes útjára a norvégiai Hammerfestből. A célállomás kontinensünk legnyugatabbi települése, a portugáliai Cabo da Roca. A tervek szerint az autóval naponta átlag 500 kilométert tesznek meg, egyrészt egyfajta tesztként, amely az üzemanyagcellás jármű hétköznapi használhatóságát hivatott felmérni, másrészt azért, hogy megmutassák Nyugat-Európának az üzemanyagcellás járművekben rejlő lehetőségeket. A maratoni túra épp ezért számos nagyvárost érint, köztük Oslót, Göteborgot, Koppenhágát, Hamburgot, Amsterdamot, Brüsszelt, Londont, Párizst, Zürichet, Salzburgot, Torinót, Madridot és Lisszabont.

A ma már több mint két éves HydroGen3 napjaink egyik legkiforrottabb üzemanyagcellás járműve. Egy 82 lóerős villanymotor hajtja, és menetteljesítményei ha nem is érik el, de megközelítik napjaink belsőégésű motorral felszerelt típusainak képességeit. Mintegy 15 másodperc alatt gyorsul 100 km/h sebességre, és akár 160-as tempóval is haladhat. A típus legnagyobb problémája, hogy a hajtásrendszer és a hidrogén tárolására alkalmas tartály még mindig elég nagy, nehéz és drága, az üzemanyag-utántöltés pedig nem megoldott. A GM szakemberei abban reménykednek, hogy a problémák zömét az évtized végére sikerül megoldani, és megindulhat az első üzemanyagcellás autók sorozatgyártása, ám a megoldás széleskörű elterjedéséhez ennyi nem volna elég. Az új hajtásmódot el is kell fogadtatni azt a leendő vásárlóközönséggel. Egyebek közt ez az egyik fontos célja a ma indított maratoni Európa-körútnak.