Kétüléses hibrid-tanulmányon dolgozik a Volvo

2004.05.18. 16:35

A Tandem névre keresztelt kétüléses egy takarékos városi kisautó prototípusa, amelyet a Volvo amerikai tervezőstúdiójában készítenek. Ahogy az a típus nevéből is kiderül, a Tandem kabinjában egymás mögött helyezkedik el a vezető és utasa, mintha egy repülőgép kabinjában ülnének. Az alig 600 kilogrammos járművet benzin-elektromos hibrid hajtómű mozgatja majd, és a becslések szerint kevesebb mint két liter benzint fogyaszt 100 km-en. A tanulmány fejlesztése egyelőre viszonylag korai szakaszában van, így a számítógéppel készült modelleken túl csak egy életnagyságú makett létezik belőle, viszont igen valószínű, hogy a típus a későbbiekben valamelyik nagyobb autókiállításon is megjelenik majd. A típus sorozatgyártását egyelőre nem tervezi a Volvo. Az ötlet egyébként nem új, számos kisebb-nagyobb autógyártó próbálkozott már hasonlóval, ám áttörő sikerekről nem beszélhetünk. Egyes szakértők szerint a tandem-ülésekkel az a baj, hogy a megoldás megakadályozza a kötetlen kommunikációt a jármű utasai közt, így a legtöbb vásárló ridegnek érzi az ilyen járműveket.