Jön a V8-as PSA-Ford dízel?

2004.06.02. 16:51

Elsősorban a Jaguarnak és a Land Rovernek volna szüksége egy nagyobb dízelmotorra, de a PSA felől is érkeznek hírek egy igazi luxusmodell - egy óriási Citroën - fejlesztéséről, amelybe szintén passzolna egy erősebb dízel. Andrew Fraser, a Ford erőátviteli rendszereket fejlesztő részlegének egyik vezető beosztású munkatársa elmondta, hogy a lehetőség adott, mivel a Jaguar S-type modellben nemrég bemutatott 2,7 literes, 207 lóerős V6-os turbódízel motor moduláris felépítésű, így könnyen kialakítható belőle bármilyen nagyobb hengerszámú változat. "Foglalkozunk a V8-as elkészítésének gondolatával, de az is elképzelhető, hogy 10 vagy 12 hengeres motort készítünk. A problémát nem ez jelenti, hanem a váltóművek teherbírása" - mondta Fraser. A jelenlegi 2,7 literes hathengereshez két újabb hengert illesztve egy 3,6 literes V8-as adódna, amely azonos literteljesítményt feltételezve 276 lóerős lehetne, azaz utolérhetné a Mercedes, a BMW és az Audi V8-as dízeleit. Az új motor kifejlesztéséhez azonban még évek kellenek, és elképzelhető, hogy addigra ez kevés lesz. Fraser szerint a fejlesztés irányát a szerint határozzák meg, hogy az Egyesült Államokban hogyan alakul a dízelmotorok megítélése a magas benzinár következtében: ha az amerikaiak is rákapnak a modern dízelmotorokra, akkor az is elképzelhető, hogy egy teljes motorcsalád születik, de ha nem, akkor a V8-as jövője is kétségessé válhat.