Tömegmodellekkel mutatkozik be a Dodge Európában

2004.06.03. 12:03

Az amerikai márka a VW, az Opel és a Ford vadászterületén próbál meg érvényesülni. Korábban, amíg a Mitsubishi is a DaimlerChrysler irányítása alatt ált, úgy tűnt, a japán márka töltheti be azt a rést, amely a Smart és a Mercedes modellek között, illetve alatt tátong az európai piacon. A DC-nek ugyanis nem volt más Európában is bevezetett, tömegmodellek forgalmazására alkalmas márkaneve.

A Mitsubishi Motorssal való szakítás után más megoldás után kellett nézni, és úgy tűnik, a DC-nél találtak is egy lehetőséget: a cég Európába szánt tömegmodelljeit Dodge márkanéven fogják forgalmazni. A márkanév hírnevének megalapozását állítólag a Viper új változatával kezdik meg, amely ugyan nem tömegmodell, de kedvezően befolyásolhatja a márka arculatát.

Az első nagyobb példányszámban elérhető olcsóbb típus a kompakt kategóriába tartozik majd, és 2005 közepén érkezik. Úgy hírlik, a típus formaterve a 2003 elején bemutatott Dodge Avenger koncepcióéra hasonlít majd, bár a sorozatgyártmányon nyoma sem lesz a tanulmány terepjárós jellegzetességeinek. Az új típust a hírek szerint a kompakt kategória felső felébe pozicionálják, mivel állítólag a legkisebb motorja is 1,6 literes lesz, a csúcsváltozatba pedig a Neon SRT-4 típusból ismert 2,4 literes turbómotor kerülhet 230 lóerő körüli teljesítménnyel. A Dodge modellekben egyébként nemigen találkozhatunk Mercedes technikával: a padlólemez, benzinmotorok, a váltók és a többi részegység a Mitsubishitől, a dízelek pedig a VW konszerntől érkeznek majd. A kompakt modellt 2006 körül egy családi szedán követi majd, amely a Chrysler Sebring váltótípusán alapul majd, és mérete valamint felszereltsége alapján a VW Passat, az Opel Vectra és a Ford Mondeo vetélytársa lehet. Ezek után egyterű és kisebb terepjáró modellekkel bővülhet az európai Dodge paletta. A DC a kisautó-kategóriában egyértelműen a Smartnak szánja a főszerepet, így a Dodge az A és B szegmensben nem indít saját modelleket.

Ha a DC stratégiája beválik, akkor az évtized végére Európában is képesek lesznek lefedni szinte a teljes piacot, ami az eladások drasztikus növekedésével és akár a csoport piaci pozícióinak megerősödésével járhat. Ha viszont a Dodge nem tudja megvetni a lábát Európában, az végzetessé is válhat a DC jövőjére nézve.