Újra Audi dominancia várható Le Mans-ban

2004.06.11. 11:02

A hét végén zajlik a híres-hírhedt 24 órás verseny, amelyen a Bentley távozásával egyetlen nagy gyári csapat sem indul az idén. Ugyanakkor most is az Audi R8-as versenygépei a legesélyesebbek, amik a gyártó amerikai, japán és nagy-britanniai vezérképviseleteinek színeiben nem titkolt gyári támogatással indulnak a versenyen. Az R8-asok versenyképességét mutatja, hogy a két brit színben induló autó (a 88-as és a 8-as számú) az első és a második rajthelyről indulhat, a japán Audi csapat (#5) a negyedik, az amerikai (#2) pedig a hatodik a rajtrácson. Az Audikon és egy szem félgyári MG-n kívül csupa privát versenycsapat szerepel a prototípusok mezőnyében, amelyek afféle összevásárolt, vagy legfeljebb részben maguk építette autókkal indulnak. Az első tízben az R8-asok mellett Zytek, Pescarolo/Judd, Dome/Mugen, Dome/Judd és Dallara/Judd autókat találunk. A GTS kategóriában a Ferrari 550/575 Maranellók egész hada küzdhet a gyári Corvette csapattal, míg a GT autók között csak néhány Ferrari 360-as, egy TVR Tuscan és egy Morgan Aero8-as zavarhatja meg a Porsche 911 GT3-asok uralmát. A verseny, amit Magyarországról műholdas sportcsatornákon kísérhetünk figyelemmel, szombat délután 4 órakor indul és vasárnap 4 óráig tart.