Honda Jazz: a gyalogosok álma

2004.06.24. 12:08

A Jazz által elgázolt gyalogos egy szexis sasszé után a motorháztetőre könyököl, majd a szélvédőn át megnézi a kilométerórát. Tekintse meg videón !

A Honda Jazz háromcsillagos gyalogosvédelmi értékelést kapott a kisautókon végrehajtott Euro NCAP törésteszt ma közzétett eredményei szerint. A Jazzé a legjobb összesített eredmény is, hiszen az utasok védelmére négy, a gyalogosokéra három, míg a gyerekülésben utazók védelmére szintén három csillagot kapott.

Jaszuhisza Maekava, a Honda európai kutató-fejlesztő részlegének elnöke természetesen elégedett:
-Nagyon örülünk az Euro NCAP teszteredményeinek, amelyek megerősítik, hogy a Jazz az utas- és gyalogosbiztonság összesített eredményei tekintetében ugyanúgy vezeti saját kategóriáját, mint a CR-V és a Civic.

A Jazz karosszéria-szerkezetét számítógéppel tervezték, aztán valós körülmények között végrehajtott ütközési tesztekkel finomították, így remélhető, hogy a kisautó nemcsak laboratóriumi körülmények között törik majd ilyen szépen, mint az NCAP-nél.

A Honda más modelljeiben is használt G-kontroll technológia lehetővé teszi, hogy a hosszabb, merevebb és egyenesebb első keret több energiát emésszen föl. A karosszéria-szerkezet első részének ívelt, oldalsó elemei maguk is nagy ütközési energiát képesek elnyelni, az energia többi részét pedig a padlólemez vázszerkezetéhez, az utascella alá vezetik, így a kabin deformálódására jóval kisebb az esély. A tankot körülölelő keret, illetve a keresztmerevítők körkörös védelmet garantálnak. Ez az elrendezés egyrészt garantálja a karosszéria nagyfokú merevségét, másrészt ésszerű és egyszerű eszközökkel javít az ütközési tulajdonságokon.

A Jazz karosszériájának kiváló ütközési jellemzőit és jó energiaelnyelő képességét dupla első légzsák egészíti ki (az oldallégzsákok egyes piacokon a szériatartozékok közé tartoznak, máshol felárért rendelhetők). A ráfutásos balesetek során jelentkező nyakcsigolya-sérülések esélyének csökkentésére az első ülések szerkezetét megváltoztatták. A fejtámlák kissé előbbre kerültek, a háttámla vázának jobb vonalvezetése és szabályozottabb energia-elnyelő jellemzői révén pedig az utas nyakára kisebb erők hatnak, amikor a feje ráfutásos balesetben bicsaklik hátra.

A motor és a motorház fedél közötti szabad tér, az erő hatására összenyomódó zsanérok, a különlegesen kialakított első lökhárító, valamint az energiát elnyelő ablaktörlő-lapátok mind hozzájárulnak a gyalogosok védelméhez.

Az európai balesetek halálos áldozatainak egyhatodát autó gázolja el (gyalogosként, motorosként vagy kerékpárosként), ezért különösen fontos a kontinensünk töréstesztjébe nemrég bevezetett gyalogosvédelmi vizsgálat. A CARE (Európai közúti baleseti adatbank) adatai szerint Európa útjain évente közel 40.000 ember veszíti életét, az áldozatok 17 százaléka motoros vagy robogós.