Felújított Range Rover jövő tavaszra?

2004.07.07. 13:21

Alig három és fél év után bemutatkozhat a luxusterepjáró harmadik generációjának felújított változata, de ezen nincs is semmi meglepő. A Range Rover fejlesztése még akkor kezdődött, amikor a Land Rover a BMW tulajdonában volt, így tele van BMW-alkatrészekkel, amelyeket a Ford érthető módon minél hamarabb lecserélne.

Az egyik ilyen problémás részegység-csoport a motorválaszték: hiába jó a jelenlegi 4,4 literes V8-as és a háromliteres soros hathengeres dízelmotor, ha a beszerzésük túlságosan drága, és a hozzájuk való alkatrészeket is a BMW-től kell megrendelni. Megoldásként a Land Rover Discovery 3-ban már bemutatott, szintén 4,4 literes, de a Jaguar V8-asából kialakított 300 lóerős motort szerelik a 2005 elején bemutatkozó megújult Range-be. A csúcsmodell azonban nem pont ezzel a motorral érkezik, ugyanis a hírek szerint bemutatnak egy erősebb modellt is, amelybe ugyanez a V8-as kerül, de kompresszorral, és legalább 400 lóerős teljesítménnyel. A becslések szerint így ez lehet a valaha gyártott leggyorsabb Land Rover szériamodell: kevesebb, mint 7 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/h-ra, a végsebessége pedig meghaladhatja a 250 km/h-t.

Ismereteink szerint a BMW dízelmotor felváltására egyelőre nem vállalkozik a Ford. Mivel jelenleg nincsen hasonlóan erőteljes, nagy hengerűrtartalmú dízelmotorja, a soros hathengeres legalább 2006-ig megmarad a Range Roverben. A távoli időpont miatt egyelőre senki nem meri megtippelni, hogy a 2,7 literes V6-os TDCi nagyobb hengerűrtartalmú változatával vagy egy új, legalább négyliteres V8-as turbódízel motorral váltják-e fel egy következő műszaki frissítés során.