F1-et az utcára! - A HVTM pályázatának eredményei

2004.07.09. 11:12

A HVTM (Hammer Virtuális Tuningműhelye) legutóbbi pályázatán a Formula-1-es versenyautók forma- és színvilágát kellett a tunereknek személyautókra rádolgozni. Ezt a koncepciót néhány, a versenysorozatban szereplő gyártó kezdte el alkalmazni, és most tunereinkre várt az a nem túl könnyű feladat, hogy a jelenleg vagy régebben a Formula-1-ben szereplő márkák típusait alakítsák át.

Tizenhárom pályamunka érkezett: három Jaguar, két-két Honda és Renault, egy-egy BMW, Mercedes, Toyota, Alfa Romeo, Lamborghini és Porsche. Sajnos nem kaptunk Fordot, Lanciát, Lotust, Maseratit, Peugeot-t de a Ferrari is kimaradt a szórásból.

 
   
    5. McLaren Mercedes SLR F1

Az értékelésnél most is fix számú pontot kellett elosztani az autók között. A zsűri díszvendégeként pontozott Szabó Róbert és Wéber Gábor, a Formula-1 televíziós közvetítésének két szakértője. Pontozott a Totalcar szerkesztősége, többen a HVTM tunerei és látogatói közül, valamint maguk a pályázók is.

 
   
    4. Jaguar XKR F1

A mezőny hátsó felében végző autók egy része kidolgozási, vagy perspektivikus hibákkal küzdött, vagy egyszerűen nem lettek eléggé F1 stílusúak. Az élboly olyan volt, mint legutóbb Magni Cours-ban: a dobogó alsó fokáért szoros küzdelem folyt, az első két helyezett pedig elhúzott a többiektől.

 
   
    3. Jaguar X-Coupe F1

Az ötödik helyen Tyler McLaren SLR-je végzett, amely egy kicsit túl plasztikus lett. Thunder Jaguar XKR-je megelőzte a Mercit: a kidolgozás tökéletes, a ravasz sárvédők, a hátsó púpok és a markáns orr éppen elegendő F1-fílinget hoznak, csak az a fűzöld szín nem az igazi. Ide kívánkozik Karotta megjegyzése: "A Jaguar formáinak szentsége szerintem túl nagy falat volt a pályázóknak, de ez nem csak velük van így, a jelenlegi utcai Jag-ek esetlensége/jellegtelensége is azt mutatja, hogy Jaguart dizájnolni embert próbáló". Ámen.

 
   
    2. Alfa Romeo 204 F1

A dobogós helyet végül egy másik Jag szerezte meg. Az X-Type versenyváltozata eleve ültetéssel, hatalmas kerekekkel és sárvédőszélesítésekkel, hátsó szárnnyal villogott. Medveh megfejelte mindezt az R-Coupe tanulmány orrával és némi zöld festéssel, kupévá alakította, lapított a tetején, és megnövelte a szárnyát. A második a saját Alfám lett - közel másfélszer annyi pontot gyűjtve, mint a harmadik helyezett. Jómagam a 8C tanulmányból faragtam egy középmotoros sportkocsit, és ennek az amúgy is hangsúlyos orrát emeltem ki. Akinek nem tetszett, annak leginkább a szárny miatt, de még így is jópár első helyet szerzett.

 
   
    1. BMW Williams F1

A győztes tisztességes előnnyel a BMW Williams F1 lett Jakusa műhelyéből. Ez a gép az Chris Bangle-féle X-Coupe tanulmányautót ötvözte az idei Williams orrát is magába foglaló motorháztetővel. Szinte mindenkitől elismerést kapott, a kritikusai csak a túlságosan szétterülő kerekekbe, illetve a furcsa árnyékolásokba kötöttek bele.

Gratulálunk a győztesnek, a HVTM-pólót és a dedikált Best of Totalcar könyvet hamarosan szállítjuk. A többi tunernek is köszönjük a képeket, a zsűrinek pedig a pontozást. Ne feledjétek, július végéig tart a Száguldunk és Védünk pályázat , és hamarosan kiírjuk a következőt is.

kép: TotalCar HVTM
szöveg: Hammer