Növekvő bevételek a Fordnál

2004.07.21. 16:09

Csökkenő eladások mellett is jól ment a Ford szekere a második negyedévben. Az 1,2 milliárd dolláros nettó nyereség nagyobb részben a finanszírozással foglalkozó Ford Credit szárnyalásának, részben az amerikai autógyártó részlegnek köszönhetik, de a Ford of Europe is 211 millió dolláros nyereséggel zárta az év második három hónapját, ami a tavaly ilyenkor jelentkező 525 milliós veszteséghez képest csodás eredmény. Ugyanakkor a Premier Automotive Group főképp az Aston Marinnak és a Land Rovernek köszönhetően 362 milliós deficittel zárta a negyedévet, bár ez részben az új modellek gyártás-előkészítésének jelentős költségei miatt alakult így. A Ford elnöke, William Ford elmondta, hogy a következő félévtől vár igazán sokat: ekkor kezdődik a Ford Freestyle, a Ford Five Hundred, az Escape Hybrid és a Land Rover Discovery3 forgalmazása, illetve ekkor mutatkozik be Európában a Ford Focus második generációja.