Új Seat Toledo: Altea nagyban?

2004.07.22. 12:27

A Párizsi Autószalonon bemutatkozó jármű nemigen hasonlít az elődökhöz, de más mai személyautókhoz sem. Ahogy azt a Toledo Prototipo bemutatása után sejteni lehetett, a Seat kompakt négyajtósa utódjául egy egyterű járművet készített. Az új Toledo nagyméretű csapott hátú ötajtósnak és alacsony építésű egyterűnek egyaránt nevezhető, stíluselemeit nézve azonban egyértelművé válik, hogy az Altea koncepcióját gondolták tovább. Az új Seat arculatnak megfelelően itt is felbukkan a jellegzetes, hátrafelé lejtő törésvonal az autó oldalán, valamint a mandulavágású fényszórók és az új Seat hűtőmaszk. A nagy méretek és az egy légterű kialakítás a Seat sajtóközleménye szerint kivételesen nagy utasteret eredményez. Emellett a csomagtartó mérete is tekintélyes, 500 liternyi motyó fér el benne alapállapotban. Az autó hossza 4,5 méter szélessége 1,77 méter, magassága pedig 1,57 méter.

A motortérben nem várják meglepetések a leendő vásárlókat: a Toledo a VW jól ismert motorjaival érkezik. Az alapmodellbe 102 lóerős 1,6 literes hengerenként két szelepes benzines kerül, a következő lépcsőfok az 1,9 literes TDI motor 105 lóerős változata, majd az új kétliteres turbódízel következik 140 lóerővel és végül a 150 lovas közvetlen befecskendezéses kétliteres benzines zárja a sort. Később valószínűleg erősebb motorokat is bevetnek, de erről egyelőre hallgat a Seat. A két gyengébb motorhozt ötsebességes váltó jár, a a két erősebbikben már hat előremeneti fokozatot kapcsolhat a sofőr, sőt, az erősebbik benzinmotor még hatsebességes Tiptronic automatával is kérhető lesz. A futómű az ötös Golfból származik, a spanyol mérnökök csak a hangoláson változtattak. Egyelőre úgy tűnik, hogy az új Toledo sokkal több biztonságot ígér mint sportosságot: van itt ABS, TCS, ESP és vészfék-asszisztens, a passzív biztonságot pedig hat alapáras légzsák, öt darab hárompontos biztonsági öv és a gyermekülések számára kialakított Isofix bekötési pontok hivatottak erősíteni. A kényelmi extrák közül a Seat közleménye a beépített, kormányról vezérlehető Bluetooth rendszert és a hozzá kapcsolódó hangvezérlést emeli ki, amely lehetővé teszi, hogy a sofőr a zsebében hordott mobiltelefont anélkül használja az autóban, hogy azt külön csatlakoztatni kellene a kihangosítóhoz.

Az új Toledóval nagy fába vágta a fejszéjét a Seat, hiszen az autó meglehetősen szokatlan formavilágával és arányaival kilóg mind a buszlimuzinok mint a hagyományos családi autók közül, de a gyáriak nyilván épp abban bíznak, hogy így ésszerű kompromisszumot nyújthatnak azoknak, akik mindkét kategória előnyeit szívesen élveznék. Ráadásul még az sem vehető biztosra, hogy ezzel a típussal a Seat kivonul a hagyományos értelemben vett alsó középkategóriából, hisz a Leon még utódra vár. Az új Toledo mindenesetre már a bemutató után néhány hónappal, az ősz végén a kereskedésekbe kerül a legtöbb európai országban, 2005 elejére pedig az összes piacon megjelenhet.