Új Kia Sportage

2004.08.05. 13:36

Megérkeztek az első képek Koreából az új Kia Sportage-ról, melynek hivatalos bemutatója a szeptemberi Párizsi Szalonon lesz. Az eredeti Sportage-t 1993-tól gyártották, és több mint félmillió eladott darabbal a cég legsikeresebb modellje. Utódjából évente százezer darabot fognak előállítani, melynek 20%-a Európába, 60%-a pedig az Egyesült Államokba kerül, s csak a maradék egyötöd marad Ázsiában.
A Kiának van már egy szaksajtó által eléggé kedvelt terepjárója, a Sorento, az új Sportage pedig a Toyota RAV-4 és a Honda CR-V babérjaira tör, bár hangsúlyozzák, mindkettőjüknél nagyobb, tehát kényelmesebb az új jövevény.
Sőt, erre építik marketing taktikájukat is, kiemelve, hogy ellenfeleit a beltér méreteiben felülmúlja, több a lábtér, több a fejtér a második sorban, és nagyobb a csomagtér rendelkezésére álló térfogat. A pótkerék a padlóba rejtve található, az ülések ledöntésével sík rakodófelületet lehet nyerni, a hátsó ajtó ablaka pedig külön nyílik.

Az autó háromféle motorral rendelhető, van kétliteres benzines és dízel kézi, vagy négyfokozató automataváltóval, és kapható egy 175 lóerős 2,7 literes V6-os, ez azonban csak automatával. Az autóban elektronikusan vezérelt négykerék-hajtási rendszer működik. A biztonsági felszerelések a szokásosak: ABS, kipörgésgátló, ESP, és a mégis bekövetkező balesetek esetére légzsákok körös-körül.