Saab hagyományőrzés - Virtuáltuning-pályázat eredményhirdetés

2004.10.08. 11:34

A HVTM szeptemberi pályázata alaposan feladta a leckét a tunereknek: a Saab modellpalettáját kellett megújítani a hagyományos formákat felidézve. Az elkészült 25 autó között akadtak olyanok, amelyek jelenlegi Saab széria-, vagy tanulmánymodellek szolid virtuális tuningjával születtek, Mások idegen típusokat ruháztak fel saabos, vagy annak vélt vonásokkal - némelyik túl kevéssel.

 
 
 
  Az ötödik helyezett...  

Az értékelést a pályázókra, nem pályázó HVTM-tunerekre és látogatókra, valamint a Saab 900 Klub tagjaira bíztuk. A zsűrit az is dilemma elé állította, hogy akadtak jó ötletek kicsit elnagyoltan, eseteleg hibásan kivitelezve, illetve voltak gyengébb, kevésbé jellegzetes autók - szépen kidolgozva. Többen is jelezték, hogy elsősorban az ötletet, az autó saabosságát díjazták.

 
   
    ...a negyedik...

Az erős középmezőnyből az első öt helyezett tudott meglógni. A bronzéremért még szoros volt a küzdelem: Barnucz Krisztián 9-3 Viggen Sport nevezetű kompakt háromajtósát, Showme enyhén saabosított Ford Mustang alapú 9-3 Draken kupéját végül Tyler remek kidolgozású, 9-9R Cabrio nevezetű ráncfelvarrott 9-3 kabriója taszította le a dobogóról. Szép munka, de alig hagyományőrzőbb, mint egy sima 9-3.

 
   
  ...a harmadik...  

Második helyen egy Saab maszkot viselő, átdolgozott Jaguar tanulmány végzett KiVi képszerkesztőjéből. Ezt az autót a Saab-tulajok kevésbé értékelték, inkább a tunereknek tetszett, bár köztük is volt, aki megjegyezte: egy fotón elegendő egyetlen "lens flare" effektus.

 
   
    ...a második...

A leghagyományőrzőbb modern Saab kidolgozásával és formai elemeivel is meggyőzte a zsűrit, egyesek szerint szinte csak ez az egy felelt meg a kiírásnak. Régi tunerünk, Sezony 900-3 jelzésű autója tökéletesen idézi az ötajtós OG 900 vonalvezetését, apróbb jellegzetességeit a legfrissebb Saab tanulmány, a Sport Hatch alapján, annak modern formáit is megtartva.

 
   
  ...és az első.  

Gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak. Az első helyezett jutalma szokás szerint egy HVTM-póló és egy dedikált Best of Totalcar könyv. A dobogósok ezúttal a Saab 900 Klub ajándékait is megkapják: mindhármuknak jár egy-egy kivágható papír Saab 900 modell és egy-egy Saab 900 klubos nyakba akasztható rádiótelefon tartó, második helyezett ezek mellett felvarrható textil Saab 900 klub lógót, az első helyezett pedig Saab 900 klub kulcstartót is kap.

A pályázóknak köszönjük a részvételt, a zsűrinek a pontozást, a látogatóknak pedig a kattintásokat. A virtuális tunerek figyelmét felhívnák az októberi pályázatra, amelyben kompakt egyterűeket kell kicsinosítani.