Suzuki Alto Heart Stand: a mozgó ajándékbolt

2004.10.15. 12:40

Az idei Tokyo Motor Show egyik érdekessége lesz ez a fura kisautó. Ahogy sok más autókiállítás, a tokiói is témát vált minden évben, így az idén a haszonjárművek vannak soron. A Suzuki tervezői erre az alkalomra különös ötlettel álltak elő: a zugárusok ballonkabátjának mintájára olyan autót terveztek, amelyben egy apró üzlet teljes árukészlete elfér, és bárhol, bármikor megnyitható a bolt néhány mozdulattal. Oldalt mutatós kis kirakatot alakítottak ki, a csomagtérben pedig egy szellemes polcrendszert helyeztek el, amely lépcsőzetesen nyitható ki az autó hátuljából, pillanatok alatt könnyen elérhetővé téve a portékát.

Ráadásul mindezt határozottan izgalmas karosszériába bujtatták: a domború sárvédők és a vezetőfülke tetejének sajátos íve összetéveszthetetlenné teszi az Alto Heart Stand nevű járművet, egyedül a rikító neonzöld fényezés tűnhet európai szemmel nézve határozottan túlzónak. Ahogy azt az autó nevéből is sejthetjük, a műszaki alapokat az új Altótól kölcsönözték, így nem csoda, hogy a guruló bolt mindössze 3,395 méter hosszú, 1,475 méter széles és 1,73 méter magas.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy az Alto Heart Stand csupán egy tréfás tanulmányautó marad-e vagy a későbbiekben készül egy hasonló szériamodell is, de az ötlet feltétlenül figyelmet érdemel...

Forrás: AI