Koleos, a koreai hobbi-Renault

2006.09.29. 11:24

Galéria - kattintson a képre

Tanulmánynak nevezik, de lényegében étvágygerjesztő előzetesnek szánják a Párizsban kiállított szabadidőautót. Koleos néven 2000-ben már bemutattak egy igazi tanulmányautót, de az még csak nem is hasonlított az ideire. Bár az is hobbiterepjáró volt, de különleges formatervével alkalmas volt rá, hogy meglepje a közönséget, a gyártása azonban szóba sem került. Ezzel szemben a 2006-os Koleos Concept olyan, mint bármelyik sorozatgyártású terepjáró, és ez nem is véletlen. A tervek szerint az autó végleges változata 2008 első felétől lesz kapható, azaz a bemutatóját durván egy év múlva tartják.


Galéria - kattintson a képre

Ha eltekintünk attól a tévedéstől, hogy tanulmányautónak nevezik, a Koleos külsőre egész egyedi karakterű hobbiterepjáró. Rövid, csapott hátával, dinamikus ívű tetővonalával és orrán a jellegzetes, középen futó Renault-éllel jól illeszkedik a gyártó többi modellje közé, de aligha fogják összekeverni a kategória többi résztvevőjével. A karosszéria aljsó peremén látható fémes színű díszítőelemek persze nem az autó alját védő lemezek kilógó részei, csupán ügyes utánzatok. A Koleos sem igazi terepjáró, csupán egy viszonylag magas építésű, összkerékhajtású személyautó, amely jól boldogul földúton is.


Galéria - kattintson a képre

Talán meglepő, de a 4,52 méter hosszú, 1,89 méter széles és 1,7 méter magas autó formatervét és műszaki alapjait sem Franciaországban alkották meg. Bár a hivatalos verzió szerint a Renault és a Nissan tervezői is besegítettek az utolsó simításoknál, a munka dandárját a koreai Renault-Samsung tervezői végezték. Az ő munkájuk a padlólemez, a vázszerkezet, a futómű és részben a 4x4-es erőátviteli rendszer is. A hajtáslánc az egyszerűbb fajtából való: nincsenek benne komplikált differenciálzárak, felezők és hasonló terepjárós huncutságok, mindenről egy elektronikusan vezérelt kuplung és a kipörgésgátló rendszer gondoskodik. A koreai kapcsolatra utal az az apróság is, hogy az autó 255/50 R19-es gumiabroncsait a Hankook szállította. A motor viszont tényleg tisztán francia eredetű. A kétliteres, 16 szelepes dCi dízel ez esetben kerek 180 lóerős, részecskeszűrős, és megfelel az Euro4 szabványnak.

A Koleos igazából kész szériamodell benyomását kelti. Hogy mégis bő másfél évet kell rá várni, az nagyrészt annak köszönhető, hogy több változata is készül – például lesz egy Samsung jelzésű kivitel eltérő formatervvel –, és még a koreai gyártósorok sem állnak készen. Ugyanakkor most már egész biztos, hogy a Renault is beszáll a ma még a Toyota, a Honda és a Nissan által uralt európai hobbiterepjáró-piacra, ahogy a VW, az Opel és a PSA Peugeot-Citroën is.