Karmann kabrió tanulmány VW Polo alapon

2007.09.12. 14:15

A német tetőspecialista egyelőre tanulmányautóként mutatta be a Polo GTI nyitott változatát.


Galéria - kattintson a képre

Az aktuális divattól eltérően az alaposan átszabott Volkswagen kisautóra vászontetőt terveztek a Karmann mérnökei, nem is akármilyet. A hátsó ablak ugyanis üvegből készült, és felfelé eltolható, előre, a vezető feje fölé pedig egy másik üvegpanel került. A vászontető másik előnyös tulajdonsága, hogy nem foglal nagy helyet, így nem kellett elrontani a Polo arányait, ahogy a keménytetős kabrióknál szokták. Igaz, ahhoz, hogy a szerkezet elférjen, és még a csomagoknak is maradjon hely, így is meg kellett hosszabbítani az autót 140 mm-rel, de így csukott tetővel még tágasabb lett a csomagtér: 304 literre növekedett a térfogata, amelyből a tető összecsukása után 148 liter marad. Mivel az autót olcsó kabriónak szánják, az utasok védelmét is viszonylag egyszerűen oldották meg: a szélvédőkeret mellett a hátsó ülések fejtámlájába építettek olyan merevítéseket, amelyek borulás esetén sem csuklanak össze.

A Karmann tanulmányból aligha lesz sorozatgyártmány, mivel a Volkswagen rövid időn belül leváltja a jelenleg futó Polót, de a korábbi pletykák szerint a következő generációból épp a gyár megrendelésére készülhet szériagyártású kabrió.