Csak egészben eladó a Jaguar és a Land Rover

2007.09.14. 11:36

A Ford szabadulni akar két maradék brit márkájától, méghozzá teljes egészében, maradék kötöttségek nélkül.

Az amerikai cégóriás európai részlegének vezetője, Lewis Booth beszélt a Jaguar és a Land Rover eladásáról Frankfurtban. Elmondta, hogy nemcsak azért döntöttek az eladás mellett, mert a Fordnak pénzre van szüksége, hanem azért is, hogy a jövőben ne aprózódjon el a cégvezetés figyelme. Ezért nem mennek bele olyan üzletbe, amellyel a nyakukon maradna akárcsak a Jaguar vagy a Land Rover részvényeinek egy töredéke is. A bejelentés elemzők szerint azért különös, mert a két márka aktuális típusai mind Ford technológiára épülnek, így ha másképp nem is, alkatrész-beszállítóként szerepet kell vállalniuk a luxusmárkák fenntartásában.

Booth azt is elmondta, hogy már szeptember végén megkezdik a beérkezett ajánlatok értékelését, és a Jaguar, illetve a Land Rover eladását 2008 elejére le szeretnék zárni. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy a Volvo is eladósorba kerül-e, nem tudott egyértelmű választ adni, csupán annyit válaszolt, hogy jelenleg a svéd márkával kapcsolatos lehetőségek stratégiai elemzése folyik.