Infiniti FX50: bionikus gepárd másodszor

2008.03.06. 12:33

Korábban idegen jövevénynek számítottak a Nissan luxusautói Európában, de ennek vége: az Infiniti márka megérkezett Európába, méghozzá rögtön egy világpremierrel.


Galéria - kattintson a képre

Az FX az Infiniti nagyobbik terepjárója, amely 2003-as bemutatója óta tarolt, ahol csak megjelent. Ez volt az az Infiniti, amely még Nyugat-Európában sem számít ritka jelenségnek, pedig korábban csak drága szürkeimport-példányok juthattak a kontinensre. A gömbölyded, ugyanakkor lendületes forma adta el a típust eddig is, még azt a fájdalmas marketingökörséget is megbocsátotta a közönség, hogy a Nissannál bionikus gepárd stílusról beszéltek a bemutató idején. Egy ilyen sikermodellt nem egyszerű felülmúlni, ezért a Nissan X-Trailnél már bevált recepthez nyúltak: áttervezték a műszaki megoldásokat, a formaterv karakterén viszont alig változtattak. A tetővonal, az oldalablakok és az ajtók domborításai épp olyanok, mint eddig, csak az orr-részt faragták át, új, a korábbiaknál még merészebb vonalú első lámpákkal és nagy, krómkeretes hűtőráccsal.


Galéria - kattintson a képre

Ugyanakkor a számokból kiderül, hogy az új FX átdolgozott alapokra épül: a tengelytáv 35, a nyomtáv pedig 50 mm-rel lett nagyobb. Átalakították a futómű geometriáját is, aktív hátsókerék-kormányzást és szabályozott lengéscsillapítókat kapott az autó, valamint a motorokat és a sebességváltókat is kicserélték. A korábbi ötsebességes helyére vadiúj, hétsebességes automata váltó került, a korábbi, 4,5 literes V8-ast pedig egy ötliteres, 390 lóerős, 500 Nm maximális nyomatékú motor váltja a csúcsot jelentő FX50-esben. Az átalakítások egyebek közt 20 kilogrammos súlycsökkenést hoztak, bár ez kevéssé számít egy 1,6 tonnás autó esetében. Annál lényegesebb, hogy az új struktúra állítólag jó háromszor nagyobb csavarodási merevséget biztosít, mint a korábbi.

Hiába a tartották a világpremiert Európában, az Infiniti elsődleges piaca még mindig Észak-Amerika, így ott már júniustól kapható lesz az új FX50-es, míg nálunk csak októbertől kezdik forgalmazni. Egyelőre csak a csúcsváltozat ismert, de még az idén bemutatkozik a V6-os motorral hajtott kivitel is a bevált VQ sorozat valamelyik tagjával, sőt, 2010-re állítólag elkészül az Infiniti saját dízelmotorja is, így a megújult FX-ből akár Európában is könnyen a német luxusterepjárók - az Audi Q7, a BMW X5-ös és a Mercedes M osztály - erős ellenfele válhat.