Lexus IS 250C: szellős luxus

2008.10.02. 18:19

A Toyota luxusmárkája elkészült az IS sorozat rég várt kabrió változatával, amely összecsukható kemény tetőt kapott.

A kétajtós, négyüléses modell az IS 250 műszaki alapjaira épül, ugyanazt a 2,5 literes, 204 lóerős V6-os motort kapja, mint a négyajtós kivitelek. A kabrió tetőszerkezete háromrészes, működése saját kategóriájában gyorsnak számít: 20 másodperc alatt nyitható illetve zárható, természetesen teljesen automatikusan. A kemény tetős megoldás persze hozza a szokásos hátrányokat is: elvben ugyan négyüléses, de praktikusan inkább csak két személy számára kényelmes az IS 250C, és nyitott tetővel a csomagtérből sem marad sok, vagy legalábbis ez az érzésünk a fotókat nézve.

A Lexus épp időben készült el az IS kabrió változatával, hiszen eddigi egyetlen nyitott modelljük, az SC430-as már az utolsókat rúgja, lényegében megérett a leváltásra, a vásárlók pedig épp az IS-hez hasonló, kisebb teljesítményű kabriók iránt mutatnak nagyobb érdeklődést mostanság. Az új típusváltozat 2009 nyarán, azaz a következő kabriószezon kellős közepén mutatkozik be, Észak-Amerikában és Európában lényegében egy időben.