Heteken belül kifut a német roncsprémium

2009.08.05. 12:14

Hamarosan elfogy Németországban a roncsprémiumra szánt állami pénz az autóvásárlás ösztönzését támogató ötmilliárd eurós alapot kezelő gazdasági- és exportellenőrzési hivatal (Bafa) szerint.

A Bafa egy illetékese szerint már szeptember közepén, vagyis az országos parlamenti választások előtt kifuthat a hivatalosan környezetvédelmi prémiumnak nevezett állami támogatás. A hivatalnál mostanáig 1,7 millió kérelmet dolgoztak fel, és naponta újabb nyolcezer érkezik.

- Ha továbbra is ilyen ütemben özönlenek a kérelmek, négy-hat héten belül elfogy a pénz - mondta a hivatal munkatársa a Bild című lapnak.

A legalább kilencéves gépkocsik cseréjét környezetkímélő, új típusokra autónként 2500 euróval támogatja a német állam. Az év elején erre a célra elkülönített 1,5 milliárd euró már tavaszra elfogyott, az érdeklődés viszont akkora volt, hogy a kormány ötmilliárd euróra bővítette a keretet.

A kedvezmény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a német autópiac az első félévben a válság ellenére robbanásszerűen bővült. Júniusban 427 ezer új kocsi kapott rendszámot, ez a legnagyobb szám a Németország újraegyesítése óta eltelt valamennyi június hónap közül. Szakmai számítások szerint júliusban 30 százalékkal, az első hét hónapban körülbelül 26 százalékkal több autó kelt el Németországban, mint egy évvel azelőtt. A német autógyártók szövetsége (VDA) több mint 3,5 millió kocsi értékesítésére számít idén a tavalyi 3,09 millió után.

Az első számítások szerint az ötmilliárd euró az év végéig kitartott volna, így átsegítette volna a hazai autóipart a világméretű válság legnehezebb szakaszán. Várhatóan nem így történik majd, és a berlini döntéshozók az utóbbi hetekben számos alkalommal leszögezték, hogy a keret újabb bővítéséről szó sem lehet.

A szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) költségvetési ügyekben illetékes parlamenti képviselője, Steffen Kampeter egyenest kábítószernek nevezte a roncsprémiumot.

- Nem lenne szabad tovább terítenünk ezt a drogot - mondta a politikus a minap a Financial Times Deutschland című lapnak. Úgy vélte, az autóiparnak "inkább működőképes üzleti modelleket kellene kidolgoznia, hogy megfeleljen a kihívásoknak", különben annál nagyobb lesz a baj, amikor az állami mankótól majd meg kell válni.

Az ellenzéki német Szabad Demokrata Párt (FDP) is bírálja a roncsprémiumot, és a liberálisok szerint is ez a pénz mesterségesen ösztönzi a keresletet, azaz eltorzítja a piaci viszonyokat. Az ugyancsak a kábítószer-hasonlattal élő FDP-alelnök Rainer Brüdele szerint a roncsprémium "olyan, mint egy kemény drog, további használata pedig még inkább megnehezítené a leszokást róla".

Szakértők szerint a program kifutása után meredeken csökkenhetnek az autóeladások Németországban, és ezért újabb elbocsátási hullám indulhat, ráadásul a vásárlók időközben hozzászoktak a mérsékelt árakhoz, ami a gyártók rémálma. A roncsprémium megszűnése azonban nem csupán a gyártóknak és a kereskedőknek okozhat fejfájást; elemzők azt is kifogásolják, hogy a fogyasztók adósságba verik magukat az új kocsi vásárlása miatt, ez újabb egyéni csődökhöz vezethet a jelenlegi helyzetben, miközben az autóipar állami támogatása elvonja a lakossági forrásokat más ágazatoktól.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.