Literekkel csökkenhet a fogyasztás, navigációval

2009.08.28. 16:29

Azt eddig is tudtuk, hogy a műholdas navigáció hasznos, de egy nemzetközi kutatásból az is kiderült, mennyire.

glk320cdi 22

A felmérésben azt vizsgálták, hogy zsúfolt városi környezetben átlagosan mennyivel kevesebb időt emészt fel ugyanaz az út, és mennyivel kevesebb szén-dioxidot bocsát ki az autó, ha olyan navigációs rendszerrel szerelik fel, amely forgalmi információkat is közöl. Az eredmények meggyőzőek: navigációs rendszerrel átlagosan 18%-kal rövidebb idő alatt értek célba, és 21%-kal – egy sofőrre vetítve 790 kilogrammal – kevesebb szén-dioxidot eresztettek a levegőbe, mint nélküle. Az időmegtakarítás okozta haszon persze nehezen számszerűsíthető – bár elég látványos adat, hogy éves szinten 4 napot spórolhatunk így – viszont az autók szén-dioxid-kibocsátása gyakorlatilag egyenes arányban van a fogyasztásukkal, azaz nagyjából az ötödével csökkenhet az elégetett benzin vagy gázolaj mennyisége a legnagyobb dugók elkerülésével.

Az adatok persze az úthálózat felépítésétől függően széles határok közt változhatnak – például lehetnek olyan dugók, amiket egyszerűen nem lehet elkerülni – de annyi már ezekből az adatokból is sejthető, hogy a forgalmi adatokat közlő navigációs berendezések hatékony eszközei lehetnek a közlekedés gyorsabbá és olcsóbbá tételének, ha egyszer valóban széles körben elterjednek.