Elkészült a lépcsős hátú Renault Mégane

2009.08.31. 14:54

Törökországban kezdik meg a típus gyártását még az ősz folyamán, az európai bemutató időpontja viszont még kérdéses.

A kompakt szedán egyelőre nem is a Mégane nevet viseli: Törökországba legalábbis Fluence néven érkezik. Az előző generáció négyajtós kivitelét annak idején még egész Európában forgalmazták, de az új modell esetében már egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Azt már most is tudni lehet, hogy Törökországon kívül rövidesen Romániában és Oroszországban is megjelenik a Fluence, és alighanem más piacokon, például Magyarországon is bevezetik, ahol népszerűek még a lépcsős hátú modellek.

A 4,620 méter hosszú, 1,809 méter széles és 1,479 méter magas szedán bőségesen elegendőnek tűnik egy átlagos család igényeinek kielégítésére – különösen az 530 literes csomagtartó lehet vonzó a potenciális vásárlók számára – de ahogy a lépcsős hátú modellek általában, ez is nélkülözi az egyterűek, kombik és csapott hátúak könnyed variálhatóságát. A Fluence eleinte négyféle motorral lesz kapható: egy 1,6 literes 110 lóerős és egy 2 literes, 140 lóerős benzinessel, illetve kétféle 1,5 literes dCi dízellel, egy 90 és egy 110 lóerőssel. Később, 2010 második felében érkezik a kézi váltós kivitelek mellé a dupla kuplungos DCT automata.