Vége a roncsprémiumnak Németországban

2009.09.02. 14:56

Az újautó-eladások fellendítésére szánt milliárdok elfogytak, a lehetséges következményeket egyelőre csak találgatni lehet.

A mai nappal lezárult a roncsprémium-program Németországban, így mintegy 15 ezren már hiába igényelték az autóvásárláskor felvehető 2500 eurós támogatást. Eredetileg 1,5 milliárd eurót különítettek el a régi autók lecserélésének támogatására, de alábecsülték az igényeket, így májusban 5 milliárd euróra emelték a keretösszeget, abban a reményben, hogy a pénz az év végéig kitart. Mostanra azonban ez a pénz is elfogyott, többet pedig a választások előtt álló német kormányzat nem szán erre a célra.

Az Angela Merkel vezette kormány persze elsősorban ürügyként használta az autócserék támogatását arra, hogy a kereslet mesterséges növelésével javítson a német autógyártók helyzetén. Ilyen szempontból sikeresnek bizonyult az akció: a németországi autóeladások nem csökkentek, sőt, egyes időszakokban még növekedtek is. Ugyanakkor számos elemző szerint ezzel csak elodázták a válság hatásainak kiteljesedését: sokan már most is a piac összeomlásáról, csődbe ment vállalatokról, és több tízezer megszűnő állásról beszélnek.

Hogy a roncsprémium hosszabb távon milyen hatással lesz a németországi autóeladásokra, és ezen keresztül a helyi autóiparra, azt legkorábban az őszi adatok ismeretében próbálhatja bárki megjósolni.