Új igazgató a Lotus élén

2009.09.04. 16:06

A Ferraritól érkezik a brit sportkocsimárka új vezetője, Dany T. Bahar, aki október elsejével veszi át az irányítást a cégnél.

A Lotus július eleje óta keresi a megfelelő vezetőt, miután Michael J. Kimberley egészségügyi okokra hivatkozva hirtelen visszavonult a cég vezérigazgatói székéből. Az új igazgató elviekben elegendő tapasztalattal rendelkezik a sportkocsikkal és a versenyautókkal, hogy eredményesen vezesse tovább a Lotust: korábban a Red Bull motorsport-tevékenységének szervezésében vett részt, majd a Ferrari kereskedelmi- és márkaigazgatója volt.

A brit gyártónál azonban nem lesz egyszerű dolga: Kimberley egy alapos megújítási programot indított be a Lotusnál, új típusok fejlesztésébe kezdett – így irányítása alatt bemutatták az Europa és az Evora típusokat, illetve megkezdték az új Esprit fejlesztését is. Baharnak most ebbe a cipőbe kellene belenőnie, hogy hatékonyan folytathassa, amit az elődje elkezdett.