Lotus-benzinmotor villanyautókhoz

2009.09.08. 13:20

A Range Extendert az elektromos járművek hatótávolságának növelésére szánja a brit sportkocsigyártó: egyetlen tömör blokként lehet beépíteni szinte bármilyen villanyautóba.

lotusrext

Manapság egyre több cég foglalkozik elektromos autók tervezésével vagy gyártásával, de az akkumulátorok korlátozott kapacitása miatt az összes ilyen járművel ugyanaz a probléma: a töltési idő hosszú, a hatótávolság pedig alig haladja meg a 100 kilométert. A megoldást sokan a konnektoros hibridekben – vagy más megfogalmazásban a kiterjesztett hatótávolságú villanyautókban – látják, ahol az elektromos energia elfogytával egy kis belsőégésű motor hajtotta generátor biztosítja, hogy a jármű továbbhaladhasson.

Ezt a megoldást alkalmazzák egyebek közt a Chevrolet Volt prototípusokban, illetve a Fisker Karma sportlimuzinban is. A Lotusnál azonban felismerték, hogy a kisebb villanyautó-gyártók is kínálhatnának hasonló hajtást, ha olcsón megvásárolhatnának egy előre gyártott benzinmotor-generátor blokkot, amely elég kicsi, hogy egyszerűen helyet csináljanak neki az elektromos városi kisautókban.

A szerkezetet Lotus Range Extendernek nevezték el, és egy meglehetősen primitív, hengerenként kétszelepes, 1,2 literes motorból, illetve a hozzá illeszkedő generátorból áll. A kis fogyasztás és károsanyag-kibocsátás érdekében az apró háromhengeres állandó, 3500-as percenkénti fordulatszámon üzemel, és 47 lóerőnyi teljesítmény leadására alkalmas. A szerkezet igazi előnye, hogy egyetlen tömör egységet alkot, és integrálva tartalmazza a kipufogórendszer első szakaszát is a katalizátorral együtt, így szinte bárhova elhelyezhető, csupán egy cső kell rá, amelyben elvezetik a kipufogógázokat. Ráadásul csupán 56 kilogrammot nyom.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a Lotus hogyan, mikor és milyen áron tervezi piacra dobni a Range Extendert, de könnyen lehet, hogy a szerkezet hamar népszerűvé válik a villanyautó-gyártók körében.