Végre itt a négyajtós Bugatti

2009.09.14. 17:58

Lassan elfogy az összes Veyron, így kellett valami, amivel továbbra is életben tartható a patinás márka. A világ egyik leggyorsabb sportkocsija után egy hatalmass luxuslimuzin jön, de azért ebben is ott dübörög több mint 800 lóerő.

A prototípust, amely a C Galibier nevet kapta, a napokban mutatják be, egyelőre viszonylag szűk közönség előtt. Lényegében egy teljesen új típusról van szó, bár a karosszéria stílusa emlékeztet a Veyronéra: ugyanaz a gömbölydedség jellemzi, és itt is meghatározó stílusjegy a kétféle színű karosszéria. Az autó elejének egy részét az ajtókkal együtt polírozott alumínium borítja, míg a többi burkolat fényezett – ezúttal kék – karbonszálas műanyagból készül.

További hasonlóság a Veyronnal, hogy itt is a jól ismert, W16-os motort használják, igaz, a csúcsteljesítménye valamivel alacsonyabb lesz, mint a középmotoros modellben. Pontos adatot nem közöltek, csak annyit, hogy a teljesítmény 800 és 1000 lóerő közé esik majd. A négy turbós, két lépcsős feltöltésű hatliteres szörnyeteg ezúttal az autó orrába kerül, és persze mind a négy kereket hajtja.

A belső tér ugyanakkor, éles kontrasztban a műszaki megoldásokkal a végletekig egyszerű és letisztult: az összképet a fabetétekkel, és hihetetlen precizitással felfeszített bőr kárpitokkal burkolt óriási, töretlen felületek határozzák meg, csupán néhány egyszerű mérőóra és egy központi kijelző töri meg a nagy egybefüggő felületeket.

A gyártásra vonatkozó tervekről egyelőre nem beszél a Bugatti vezetése, ahogy arról sem, hogy mennyibe fog kerülni egy ilyen, a Rolls-Royce és a Bentley típusainál is exkluzívabbnak szánt, nagyrészt kézzel gyártott különlegesség, de kétség sem fér hozzá, hogy az árcédulán hét számjegy szerepel majd, euróban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.