Smartba csomagolta a Tesla V8-as hanggal

2009.09.22. 16:42

A Brabus mérnökei hozták össze a városi törpeautót a villanysportkocsi hajtásával, persze aszfaltszaggató stílusban. A végeredmény nem túl gyors, de legalább tiszta üzemű.

A vajszínű miniautót Brabus High Voltage néven állították ki Frankfurtban, és egyelőre egyedi darab – ami nem is feltétlen baj. Egyelőre sokkal jobban néz ki, mint ahogy megy: a 18 hüvelykes felnik és a merész sárvédő-szélesítések alapján kinéznénk belőle néhány száz lóerőt, de a beépített villanymotor csupán 82 lovas. Igaz, a Li-ion aksikkal súlyosbított Smart így is 9,8 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, ami nagyrészt a teljes fordulatszám-tartományban rendelkezésre álló 280 Nm-es nyomatéknak köszönhető, de a Brabus név alapján sejthető dinamikának nyoma sincs.

A csendes apróság sportosítása alighanem a Brabus tervezőinek is szokatlan lehetett. A kipufogórendszer hiányával még csak megbirkóztak valahogy – egy jó nagy diffúzorral végülis elég látványossá lehetett tenni az autó hátulját. A motorhang hiányát viszont orvosolni kellett, ezért egy hanggenerátor került az autóba, amelyből brutális V8-as versenymotor-hang árad. Legalább az illúzió meglegyen, ha már hiányzik az igazi gép.